Azt egyébként nagyon szeretem a hosszabb idő után Magyarországra visszatérésben, hogy ilyenkor egészen friss szemmel nézem népemet. A mai nappal véget ér első komlett hetem Hungariban, ami hétfőn Balatonszéplakfelsőn kezdődött és a mai nappal Budapesten zárult. A következő érdekes jelenségekre lettem figyelmes:

- tényleg romlott az ún. közhangulat
- tökmindegy, kivel játsszanak, a német meccseken a magyarok kilencven százaléka alapból a nemnémet csapatnak drukkol
- Budapesten az általános fásult hangulat mellett két szélsőség észlelhető: az indokolatlanul megakedves emberek (ők minden bizonnyal eldöntötték, hogy csakazértis az árral szemben fognak úszni) és a reménytelen suttyók (hogy az előző zárójeles hasonlatnál maradjunk, ők már menthetetlenül elmerültek).
- az éjszakában cirkáló, nagyon ritkán előforduló jó faszik végtelenül el vannak szállva maguktól
- összehasonlíthatatlanul többen megbámulnak az utcán, mint Berlinben. tegnap még egy rendőr is flörtbe kezdett, pedig csak annyit kérdeztem tőle futólagosan, hogy világít-e az első lámpám
- most már tényleg az elviselhetetlenség határára ért az autósforgalom a fővárosban
- ugyanakkor biciklivel mintha kevésbé kellene menekülni, mint tavaly nyáron
- a Vittula még mindig Budapest legjobb helye

Az első teljes Hungariban töltött hetem végén egyértelműen optimista vagyok.

Legutóbbi, öthónapos németországi tartózkodásom alatt (amit a franba, hogy nem húztam ki a mai EB-döntőig!) azokra a kifejezésekre kattantam rá, amik nem léteznek magyarul és csak gondos átírással fejezhetők ki. Csak az a baj, hogy ezek rendre biciklizés közben jutottak eszembe, így egy csomót elfelejtettem. Itt is csak néhány lesz:

Trinkfest: valaki, aki nagyon bírja az italt
Ohrwurm: fülbemászó és ott megtapadó dallam
Klugscheisser (ez annyira plasztikus, az egyik kedvencem): ez kakukktojás, mert erre van magyar megfelelő, az okostojás, de a Klugscheisser sokkal vizuálisabb. Jelentése okosságfosó.
Mitläufer: az a lúzer, aki egy-egy csoport perifériáján tartózkodva próbálja erejét megfeszítve követni a hangadókat
Scheisse bauen: szart építeni (amikor tudod magadról - esetleg másról -, hogy amit épp csináltál vagy csinálsz, erősen necces)

Matrica, másnéven levonó lettem

Ja, és tegnap átment rajtam egy úthenger. Soha korábban nem ment át rajtam úthenger, úgyhogy gondoltam, ez feljegyzésre érdemes.

Van abban valami roppant komikus, amikor egy vendéglátóipari egység arra bíztatja a vendégeit, hogy uzsonnás táskával érkezzenek bulizni. A kánikula mellett biztos a lapos -és sörösüvegeknek, a flaskóknak, a butykosoknak valamint a fröccsös pillepalackoknak (ilyen volt a mienk) tudható be a tegnapi páratlan fesztiválhangulat a Gödörben.

Ezt a Haruki Murakamit meg időközben tökre megkedveltem.

Egy egész évet adok magamnak és a hazának. Mondjuk holnaptól indul a visszaszámlálás, olyan szép jelentős csillagászati nap lesz ez a holnapi. Egy éven át erőnek erejével meg fogom próbálni
- jól érezni magamat a hazában
- nem fikázni mindent
- nem fikázni Budapestet
- nem lelépni havonta egyszer külföldre úgy mint tavaly
- beilleszkedni a társadalomba és annak nagyon hasznos tagjává válni
- beleélni magam az aktuális munkába
- ha netán seggfej főnököm lesz, nem idegeskedni rajta
- felpimpelni a lakást
- pontot rakni dolgok végére, ahova már rég pontot kellett volna rakni
- megvizsgálni, akad-e jóravaló magyar (vagy tulajdonképpen bármilyen, de 100 kilométeres körzetben élő) legény hosszútávra
- megtanulni a feltételes mód múlt idejű képzését portugálul és még legalább háromezer szót
- nem elfásulni/túldolgozni magam/kiégni
- vásárolni egy robogót

Ha ezek nagy része nem teljesül, örökre emigrálok.

Ha tömören akarnám megfogalmazni aktuális érzéseimet: Itthon vagyok, no comment.

Szinte önhibámon kívül máris megbasztak az ellenőrök a metróban, de kaptam ma a Vittulában egy jóhírt, miszerint egész nyáron nyitva lesz a Vittula, ami példátlan és örömteli plusz vígasztaló. (A németek mai győzelme is. Csak az a nagy kár, hogy ezt a Korvintetőn és nem Berlinben láttam. Ott most ezekben a percekben is nyilván THE GODot, vagyis a tévétornyot másszák meg örömükben a boldog tömegek.) Na és az is példátlan, hogy még nem vagyok 24 órája Budapesten, de már annyi stressz szakadt rám, mint Berlinben kb. három hét alatt.

Az embereknek örülök persze persze persze...

Annyira szép búcsúbuli volt ez tegnap, legalább olyan szép, mint Bp-n február elején a vittulás, és sosem látott összhangban őrjöngtük végig az dzsungelharcos társaimmal (és ahogy ez ilyenkor lenni szokott, szünet nélkül biztosítottuk egymást mérhetetlen és örök szeretetünkről), hogy még sokáig emlékezni fog rá az Acud személyzete.
Még mindig másnapos vagyok és nagyon fognak nekem ők is hiányozni. jaj.

És meglepetésszerűen a vadiúj brazil udvarlóm is betoppant Franciaországból. Egyenesen a buliba.

pop

Na, Lenny Kravitz koncertre sem megyek (már hogy Hungariban júliusban), itt meg basszus pont akkor fog játszani a búcsúturnéjára indult Amparanoia, amikor már nem leszek itt. Pedig mielőtt megvettem a repjegyet, direkt megnéztem a weboldalukat, mert tudtam, hogy oszlanak és azt is tudtam, hogy Berlint nem fogják kihagyni, erre tegnap a nagy kollektív német bánkódás közben hát nem elbiciklizek egy Amparanoia plakát mellett? Bosszantó. Valaki hívja már meg őket Hungariba!
Már látom, hogy egész nyáron csak ingyenes koncertekre fogok járni, vagy ismét el kell hitetnem a világgal, hogy rendkívül lényeglátó koncertkritikákat tudok írni.

Különben észrevettem, hogy még így, hogy mínusz több tízezer forintom van és semmi jövőképem nincs, még így is sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok most, hogy nem dolgozom. Az emberek alighanem sokkal hosszabb ideig élnének, ha nem lennének főnökeik.

(És tessék, hallgassa mindenki az unokatesómékat, nekem a második szám a kedvencem.)

Kicsit azért sajnálom a horvát partszakaszon nyaraló németeket. Rossz lehet nekik most horvát sörbe fojtani a bánatukat, potyogtatni könnyeiket.

Néhány apróság az írott szöveg világából

Eddig nem foglalkoztam egyedi személyek illetve tömegek manipulásával (utóbbival azért de), most eldöntöttem, hogy változtatok. Ma a nem létező pénzemből megvásároltam a Verbotene Rhetorik - Die Kunst der skrupellosen Manipulation című művet×. Rajtatok, Drága blogolvasó Barátaim fogom kezdeni. Majd szólok, hogy mikor, mert ennyi tisztesség azért még maradt bennem.

Munkailag meg az van, hogy a nagy újságnál, ahol több mint négy évet töltöttem, alighanem soha többé nem fogok dolgozni, egy másik nagy újság viszont mintha kilátásban lenne, de még minden oly bizonytalan, hogy ennél többet nem is mondhatok.
Ellenben megosztom veletek, Drága Barátaim, azt a jó hírt, hogy továbbjutott egy cikkem egy Európai Parlament által meghirdetett nagy versenyre, amire az unió összes országából lehet pályázni bármilyen nyelven és csak három díj van. Szerintem ez tulajdonképpen egy vicc, ennek ellenére örülök, hogy Hungariból Brüsszelbe került a szöveg. Fontos dolgokról szól.

És befejeződtek a vicceskedős kolumnák is auf Deutsch, remélem ezek hatására lavinaszerűen megindul a turizmus, fellendül a gazdaság, én meg emiatt a következő munkahelyemen dupla annyit fogok keresni és fele annyit idegeskedni, mint az előzőnél.

És még egy szakmai jellegű érdekesség: lám, mennyivel érdemesebb világnyelven blogolni és mennyivel érdemesebb értelmes bejegyzésekkel gazdagítani az internetet. Egy német kiadó felfigyelt Lysann cimboranőm Budapesten írt blogjára, melynek könyvvé alakított változata a napokban fog megjelenni (szintén a turizmust előlendítendő). És teljesen meglepődtem, mert a minap a kiadó küldött egy mailt, hogy ha szeretném, kapok egy Vorexemplart. Most izgulok, hogy megérkezik-e távozásomig. Sok az izgalom mostanában.

×továbbá Albert Speer börtönfeljegyzéseit is

Amióta kánikula van, burjánzik a balkon-kultúra, a fél város az erkélyeken él, valamint sokkal több csaj jár rövidnadrágban (értsd: short típusúban), mint Budapesten. Én mégsem merek.

Horror! Már csak egy hét és megyek haza, ezért több szempontból is kétségbe vagyok esve, de nem listázom. A lényeg, hogy már megint itt kell hagynom ezt a pompás várost, ahol mindig sokkal inkább otthon éreztem magam, mint Budapesten. Alapvetően ez a dráma.

De hogy meglegyen a memoár rész is: sok érdekesség történt Lyon után is, például találkoztam egy 68-as diákfelkelővel, aki Dutschke, a lelőtt diákfelkelő lakótársa volt akkoriban, amikor a lelőtt diákfelkelő még éppen nem volt lelőtt, és egy olasz anarchistától kapott egy csokor dinamitot ajándékba. (Amit aztán kidobott.) Meg napoztam Á-val a felhőkarcolók melletti réten, voltunk bulikákban is, a Trend Maffia nevű wampos designpiacon, a Szimplában Traubit inni, Kreuzbergben libanoni kaját enni és a fantasztikus(an tiszta) berlini tavaknál, mivel napok óta kánikula van, és emiatt úgy barnulok, mintha Olaszba' lennék. Koncerten is voltam, de nem jegyeztem meg a zenekar nevét, meg sokat tettem-vettem a drága edzőtársaimmal, tegnap meg vízisí pályán is voltunk a volt pasimék - kedvenc berlini zenekaromék - motoros cimbi csapattal. És tegnap volt nagy öröm is a városban, mivel az első EB-meccsen nyertek a németek. Aztán éjfél körül a vendégségben lévő Emesével már az erkélyen ücsörögtünk, ahol engem hosszú ideig lekötött THE GOD (vagyis a tévétorony) csúcsának monoton villogása. Mindezek után logikusan az következett, hogy a hétvége lezárásaként Nouvelle Vague-ot hallgattunk.

Na, olyan udvarlóm sem volt még eddig, aki azután, hogy visszautasítom szexuális kapcsolatlétesítésre irányuló szándékát (de biztosítom, hogy ne aggódjon, ez nem miatta van, hanem nekem vannak még bizonyos kötődéseim), pár perc múlva azzal áll elő, hogy oké, akkor elviszlek magammal Brazíliába.
Ez egy kedves brazil harcostárs élete első európai körútjának második napján történt. Welcome to Europe, heló kultúrsokk! :)

Lyonban voltam, most szófosásom van

A varázsló, az edzőm és az edzőm csaja társaságában, három nap dzsungelharc után ma visszatértem kedvenc városomba (a figyelmes blogolvasók most felhorrkanhatnak, hogy "na de hol van Vladimir?". Nos, ő már tegnap délelőtt visszatért, mi plusz egy napot nézelődtünk és fogyasztottunk még a jóléti társadalomban.) Érkezésünkkor számos szép felvételt készítettünk egymásról kölcsönösen, ők arról, ahogy jövök le a repülőnek tolt lépcsőn, én meg arról, ahogy ott állnak hárman és néznek felfelé. Az edzőm szerint napszemüvegben úgy nézek ki, mint egy filmsztár a Berlinálén, szerintem pedig ő néz ki úgy. Ide raknék is egy képet, hogy szemléltessem, nekem van igazam, de épp elvesztettem a fényképezőgépem letöltőkábelét (update: ami nem lett ugyan meg, de itt egy másik kép), ezért irodalmi eszközökhöz folyamodom: magas, vékony, izmos; a gyarmati idők hangulatát idéző fehér bőrcipőben, piros, a test vonalát hűen követő Adidas nadrágban, az izmokon könnyedén redőződő pólóban, Police típusú napszemüvegben és fekete cilinderben.



Nem tudom miért, de a lyoniakat folyton a berliniekkel hasonlítgattam össze, talán mert mindkéttőjükre van rálátásom, szemben a magyarokkal, ahol elfogult vagyok.

A franciák kevésbé toleránsak és udvariatlanabbak, mint a németek (mindezt eddig is tudtam)
Lyonban jóval olcsóbb a metrójegy, mint Berlinben; minden más sokkal drágább.
Lyonban dombok, Berlinben csak a második világháború törmelékeiből kialakított magaslatok vannak.
A kávézók ugyanúgy tele vannak munkanapokon, a nap bármely órájában, mint Berlinben, de az átlagéletkor magasabb, és az emberek sikkesebbek
Mindenki bagettel vagy rollerral járkál az utcán.
Nem szívesen szólalnak meg angolul, általában: a francián kívül semmilyen nyelven nem szólalnak meg szívesen (ezt is tudtam)
Az autóvezetési kultúra messze elmarad Berlintől, inkább a budapestire hasonlít, még nagyobb dudálási kedvvel.
A lyoni Ampelmann sokkal alultápláltabb, mint a berlini
Idén Lyonban csíptek össze először éjjel a szúnyogok. Lehet, hogy Berlinben nincsenek is szúnyogok.
Lyonban sokat esett az eső, és végig magas volt a páratartalom, itt szárazság és kánikula van (lehet, hogy ezért nincsenek szúnyogok).

Mindent egybevetve Lyon még mindig jobb, mint Párizs. Amúgy egy baszk dzsungelharcos lakásában laktunk, akinek volt egy pontosan annyira aktív és dagadt macskája, mint a Garfield, enyhe hajlama valamelyik színű mágia iránt (ez valami baszk dolog?) és egy elzárt szobája. Nagyon érdekelt az elzárt szoba, de megálltam, és nem bontottam le az ajtóként funkcionáló textíliát.

Amúgy pompás workshop volt, észrevettem, hogy amióta új színű övem van a dzsungelharchoz, nemcsak viccelődve reagálnak olykor szemtelen játékstílusomra, hanem szarrá is rugnak. Ennek eredményeképp vasárnap este az egyik lábszárcsontomat jegeltem hosszasan, a másik bokámért meg nagyon aggódtam, hogy meglazultak benne a szalagok, mert pont olyan típusú a fájdalom.