Tessék, szétflexelték az U-lakatomat

Itt.

33 másodperc volt

Ma egy ismeretlen srác, akivel telefonon beszéltem, annyira el volt ragadtatva a hangomtól (azt mondta egy közös ismerősünknek, hogy szép), hogy utánamnézett a wiwen. A hangom miatt.
I am so thankful to my allergy and the Sziget festival (and God of course).

Lángvágóra lenne szükségem

Na, akkor leírom, hogy volt a kulccsal, hogy röhöghessetek. A legendás amerikai zenekar basszerosával készített interjú után elugrottam Szinamondhoz, hogy ott gyorsan, a problémás részeket szíves közreműködésével kibogozva megírjam. Főleg nagyon akartam sietni, mert még találkozni akartam a legóemberrel, mielőtt elhúz nyaralni. Na, és akkor olyan éjfél és kettő között ki is bogoztunk mindent, addigra a legó is elvégezte dolgát (majd vicces-spiccesre itta magát egy benzinkútnál vásárolt pálinkával) és a csapatának egy részével eljött értem. Kicsit filóztunk, hogy menjünk-e még a Szigetre, de gondoltuk, inkább fogyasztunk valamit otthonomban, na, és akkor az ajtó előtt kiderült, hogy hopp, ott maradt a kulcs-csomóm Sz-nél. Telefon, taxi, le a hegyről, át a Dunán stb. után meg is érkeztünk ismét a helyszínre, ám ekkorra az történt, hogy Sz-t teljesen jogosan elnyomta picit az álom (olyan 3 óra lehetett, a Sziget utolsó előtti napja). Csengettem-csengettem, semmi. A mobilomat persze ottfelejtettem a taxiban, amiben a legó meg a taxis (aki visszafelé ezerrel Hobót hallgatott mindezek után basszus) vártak a Körúton, úgyhogy vissza a taxiba, telefonálás, semmi. Már épp elkezdtünk a legóval B-terven gondolkodni, amikor Sz. - akinek amúgy roppant hálás vagyok, félre ne értsen itt senki - felébredt és felhívott. Erre visszarohantam a házba, Sz. ki a második emeleti körfolyosóra, kérdezi, hogy ledobja-e a kulcsot, nem lesz-e baja, mondom persze. Kulcs landol a belső udvar kövén, vissza a taxiba. Végül reggel fél hatkor küldtem át a cikket.

Négy nappal később, aug. 20.

Még mindig tök betegen indulok Sz-hez a bringámért, természetesen a legnagyobb ünnepi dugó közepén. Megérkezem, dumcsizgatunk, megyek le, nem passzol a kulcs a zárba. Á, gondoltam, biztos a melegben van ez a hőtágulás nevű jelenség, ami átalakítja a tárgyakat. Hát lehet, hogy van, de engem ez most nem érintett. A titok nyitja, hogy a biciklikulcs az egyetlen, amely deformálódott a kétemeletnyi zuhanás következtében. Megkalapáltam kicsit Sz. kalapácsával, amitől még rosszabb lett. És természetesen lophatatlan U-lakatom van.

Úgyhogy Drága Barátaim, most kéne egy lángvágó. Akinek van egy lángvágója vagy kerékpártolvaj ismerőse, legyen kedves írjon a stelpablog@hotmail.com emailcímre, köszönöm.

Soo Berlin Part 3

Utcasarok - Prenzlauer Berg, asszem Alte Schönhauserstr. (felhívom a figyelmet az oszlopra erősített szmájlira)


Még egy az RAW Tempelből

Megerősítés az eggyel lejjebbi poszthoz

szinamond: te kántáltad azt tegnap a lovardában, h "what the fuck. what the fuck", ritmusra?
[21:51:55] stelpa: aha
[21:52:00] szinamond: hahhahaha, csomót röhögtünk rajta. télleg?
[21:52:04] stelpa: aha :))

akkor lehet, MC-zni kéne :)

Most teljesen össze vagyok zavarodva: electro-poppunk zenekart kellene alapítani vagy MC-zésbe fogni?

Az elsőre a horvát Lollobrigida tegnapi koncertje inspirál, a másikra szintén egy tegnapi történés. Tudniillik a Lovardában kihasználtuk azt a remek lehetőséget, hogy az aktuálisan futó számokat mikrofonba lehet kommentálni. Egyértelmű, hogy nemcsak mi élveztük, hanem a közönség is, amikor különféle unalomig ismert és/vagy szar számokra hörögtünk, kántáltunk, MC-ztünk, ésatöbbi. Pedig már nincs is hangom (illetve valami van helyette, egyesek szerint kurva jó így).
Mondjuk egy időre kikapcsolták a mikrofont azután, hogy sokat kantáltam, hogy "Fuck the DJ. Fuck. Fuck. Fuck. Fuck..." meg hogy "what a fuck, what a fuck..."


Most lázas vagyok és nagyon fáj nagyon sok mindenem.
Egykori szerzőtársam meg tegnap azt mondta, hogy írni márpedig kell, úgyhogy akkor folytatom ezt a tevékenységet, pedig többször elgondolkodtam már rajta, hogy minek.

Eléggé tetszik nekem ez az idei Sziget. Mondjuk a hazatérésem óta zajló "láb alól kicsúszott talaj" projektem keretében nem dolgozom most annyit, mint amennyit szoktam, de jó a hangulat, jó a társaság, jó a buli, jóbarátok itt-ott-amott. És akkor az utolsó lendülettel (már elég beteg vagyok), megyek is az utolsó napra, hogy tavalyi legendás Kispál-szerzőtársammal megnézzem András hármasszámú zenekarát, aztán meg még egy csomó mindent.
Hangom az nincs, orrom tele, mi kell még?

a sziget első napja szépen lezajlott, tegnap dolgoztam is a helyszínen, ma nem, ellenben a holnapi munkát szerveztem, plusz megnéztem 4 szép koncertet. a hilltop meg idén is az origo (!), ahol ott van mindenki, akit úgy szerettem majdnem öt éven át (meg még most is).

azt mondjuk szívesen megtudnám, miért (MIÉRT??) kell némelyeknek biztosítanuk szeretetükről éjjel 3-kor is, akik (aki) nem tudnak ezzel lószart sem kezdeni. kicsit koros vagyok már ehhez.

Olyan felemás ez a nyár.
2007-ről például majdnem folyamatosan úgy éreztem, hogy kiemelkedő évem. Erről a 2008-ról csak azt érzem, hogy felemás.
Na de most, hogy kaptam fizetést az új munkahelyemen, elvégeztem legfontosabb teendőmet (visszafizettem tartozásaimat? nem.) és vettem egy repülőjegyet Berlinbe októberre, az ottani edzőm és drága edzőtársaim workshopjára. Miközben nézegettem az ottani csoport Myspace oldalát, láttam, hogy feltették az egyik dzsungelharcomat a youtube-ról. Na, ettől teljesen elérzékenyültem, mivel hivatalosan és capoeirapolitikailag az itteni csoportomnak vagyok a tagja, amott csak vendégeskedtem (többször, sokat).
Ma egyébként a Hősök terén fogjuk nyomni, miközben nekem a berlini bio-lázról kéne szép nagy átfogó cikket írnom egy kedves magazinnak.

Már több mint hat hete itthon. Fárasztó ez a város, de vitathatatlan, hogy van neki sármja.

Soo Berlin Part 2.

sorozatunk újabb elemei következnek (ráklikkolva megnőnek, mint köztudott)


RAW Tempel


Kilátás a 14. emeleti szerkesztőségből


Hűtő az utcáról (sooo Berlin...)

Dolgozás, autóút közben végig sírás, erkélyen ülés, viszkizés, sok ölelés, autózás, 15 év után ismét Edda koncert nézés, ezen roppant csodálkozás, tömegközlekedés, Kertem szórakozóhelyen egykori kollégákkal találkozás, kutyát szendviccsel etetés, eltömített vécébe pisilés, a szeretett ember érkezésre várás, taxizás, Vittulában folyó parókás buliba betérés, további fogyasztás, ingatag lábakon álló terv szövögetés, taxizás, ölelés, függőágyon elgondolkodás és még egy kevés sírás-rívás.
Ebből állt a pénteki nap. Kb.