hétfő, szeptember 29, 2008

Belgrádban voltam a hétvégén, ahol egyrészt pazarul éreztem magam, találkoztam régi kis dzsungelharcos cimbikkel, sportoltunk meg mulatgattunk is és állítom, hogy a világ legfinomabb burekét fogyasztottam el. Valamint feltettem magamnak néhány kérdést.

- mire jó ez az örökös pörgés?
- meg akarom-e még váltani a világot? (NEM, NEM!)
- jó-e nekem az, ha jó sok negatív visszajelzést gyűjthetek be jópénzért? (nem, nem vagyok BKV-ellenőr)
- miért nem foglalkozom többet olyan dolgokkal, amikkel nagyon szeretnék?
- ki a francnak akarok én bizonyítani és mit?
- miért nem változtatok az életemen? (mondjuk ebben azért elég jó vagyok, a nagy átlaghoz képest meg pláne)

vasárnap, szeptember 21, 2008

Húha, vissza kellene térnem papír alapú emlékírásra, annyira megrázó dolgokat mondanak illetve írnak itt nekem ezekben a napokban az emberek (amiket ebbe a blogba lehetetlen leírni). Csak magamnak emlékeztetőül arra az esetre, ha mégse lesz 10 percem, hogy leüljek:
- L. megjegyzése arról, hogy mit nem bírna elviselni
- Sz. levele a két éve nyáron összezúzott barátságunkról
- és amit a híres edző mondott L.-nek rólam
A hétvégén megtudtam:

- hogy Pataky Attila még mindig ugyanazzal a gesztusrendszerrel végzi a munkáját, mint 15 évvel ezelőtt, amikor még Eddás voltam
- hogy az Eddából jelenleg egyedül Kicska a minimálisan hitelesnek tűnő alak
- hogy a híres edző és a legó már a nyolcvanas években játszottak együtt
- hogy mennyire bírom utóbbi munkatársait és ők is engem (kivéve persze azt, aki hivatalból nem bírhat)
- hogy a franciák néha azért fehér bort is isznak
- hogy van egy dán szólás, mely szerint az életben nem a dolgok mennyisége, hanem minősége a fontos (na jó, ezt tudtam magamtól is)
- hogy még mindig tudok szaltót ugrani óriástrambulinon, de nem lábra, hanem seggre érkezek
- hogy az unokaöcséim (értsd: gyerekek) teszik spontán módon a világ legjobb megállapításait. Hasonlókért a felnőttek teledrogozzák magukat egyedi ötletek reményében
- hogy a fecskék szegények nagyon pórul jártak a durva lehűlés miatt (egyet véletlenül el is ütöttünk Dunaújváros és Fehérvár között)
- hogy egy pálinkaüzem messziről is iszonyú büdös
- hogy van egy elképesztő jó halászlécsárda Dunaújvárosban a Duna parton
- hogy egyelőre még hagyom, maradjon így az életem, ahogy van (ez nem megtudás, hanem megállapítás)

vasárnap, szeptember 14, 2008

What a night what a show

Gyerekkoromban azt képzeltem, hogy jelenlegi életkoromra (sőt, már az ezredfordulóra is) tisztes családanya leszek minimum két gyerekkel, és példamutatón fogok élni szeretetben, békességben. A fejem lágya eddigre (de már az ezredfordulóra is) rég be fog nőni, és édes nosztalgiával gondolok majd a kicsapongásos évekre.

Ehhez képest mit csináltam például ezen a hétvégén? Hogy csak a publikus jelenetekből emeljek ki párat:

Éjjel fél kettő tájban azt néztem, ahogy a régen hisztis, mára megbékélt early negyvenes családapa egy asztalon táncol egy világító csörgődobbal a másik asztalnál ülő mid harmincas rajöngónők legnagyobb örömére, miközben a legóemberen építőmunkásos szemüveg, műorr és műbajusz figyel, és én fél méterről fogadásból a maradék mogyorókat dobálom a szájába azért, hogy a mogyorók és a részeg reflexek találkozása hozza meg a régen várt megoldást.

Eddigre persze már egy csomó minden történt, például hogy a padlót és egymást össze-vissza dobáltuk mogyoróhéjjal, üvöltöttünk Eddát és hagyományos üvöltést, elfogyasztottunk számos kedves italt, ugráltunk nagyon vidám koncerten, ettünk (finomat, de olyat, amitől másnap majdnem mindenki fosott)-ittunk-mulattunk.

Aztán felbukkantak győztes kosaras csajok is, akiknek az edzője nem sokkal később elénekelt egy szép nyári slágert az asztalon táncolós csörgődobossal együtt (miután az visszatért a talajra). Aztán amikor néhány órával később a negyedik barátjuk letekerte az ablakot és teljes komolysággal utasította rendre a bokornak dörgölőző, szemlátomást önkielégítést végző macskát, aki erre szégyenkezve elkullogott, na, akkor úgy éreztem, hogy igen szép és bizarr világban élünk mi itt.

Azzal meg úgysem tudok mit kezdeni jelenleg, hogy fényévekre vagyok gyerekkori elképzeléseimtől.

vasárnap, szeptember 07, 2008

Például tök szívesen hordanék ilyen ruhákat, ha Hungari nyitott lenne az effélékre.

Soo Budapest

A hardcore Bp-i biciklisek szokását, miszerint matricákat helyeznek el a szabálytalanul, bicikliutat elállóan parkoló autósok szélvédőjére, szépen át kéne venni és bevetni az embertársaik ellen verbálisan vétkezőkre. Minden seggfejnek matricát kéne ragasztani a hátára, és lehetőleg idegen nyelven, hogy szegény külföldiek ne lepődjenek már meg annyira. Komolyan annyi paraszttal - és többségben főleg korombeli csajok vagy ötvenes nők - találkozom nap mint nap a fővásorosban, hogy illemtani oktatófilmben lehetne őket mutogatni, mint rossz példa. Például az egyik csaj, aki ma a szusszanásig telt Hajós beléptetője előtt várakozó idősebb nőt osztotta, hogy mi a faszt tartja fel a sort, vagy a középkorú nő, akitől nemrég a tömegben mosolyogva kértem bocsánatot, hogy meglöktem, erre egy lenéző fintorral honorálta fáradozásaimat. Ilyen szövegek lehetnének:

Proud to be rude
I am Hungarian so I am helpless
To say sorry is to be a looser
I am from Budapest call me a redneck


Majdnem meggyógyultam, ezért voltam úszni egyet a melegrekordban, és végre egy cimbim kinyírta a külföldiül beszélő Vistámat, és van helyette magyar, angol és német helyesírást is ellenőrizni tudó Wordöm (mindig ilyenre vágytam).

csütörtök, szeptember 04, 2008

Hát komolyan mondom, a legjobb mind moving stuff - és ráadásul bio, ingyenes és legális - a láz. Két napig toltam, tulajdonképpen klassz volt.

Most meg valahogy az sűrűsödött össze, hogy többfelől hallom - és csak pasiktól -, hogy milyen jó megérkezni. Lehet, ennek kéne valahogy bennem is tudatosulnia, és akkor nekem is rendbe jönnének a dolgaim. Most ugye nyár eleje óta tudatosan gyúrok a letelepedésre meg a révbe érésre, de úgy tűnik, önmagában ez nem elég.

És milyen érdekes, hogy ma Galadkával is épp ehhez kapcsolódó kérdésekről beszélgettünk. Komolyan, még mindig meglepődöm, amikor így összeáll sok, egymástól látszólag távoleső dolog.

kedd, szeptember 02, 2008

Még nem biztos, de asszem az év legszarabb éjszakája volt a tegnapi: a reggel megtalált zsebkendőket visszaosztva az alvásra szánt 8 óra alatt kb. 20-25 percenként ébredtem fel orrot fújni, köhögni, torokfájni, fújtatni, sóhajtozni, tüsszenteni és csupa ilyen szexi dolgot művelni.

Még jó, hogy pénteken már a megbeszélésen megkezdtük a sörözést, majd a Kertész utcai falafelesnél tovább fokoztuk hangulatunkat, a Tűzraktérben találkoztunk a drága régi kollegákkal, a Vittula végeláthatatlan táncparkettjén pedig hö-höö-höööűűűűű-hőőőőőőőő stílusban üvöltöttünk tánc közben.
És még jó, hogy szombaton volt ez a kis vidám fellépés a Vidámparkban, aztán csináltunk egy nagyon tüchtig curry-s csirkés vacsorát, majd vinnyogva röhögtük az edzőm fantasztikus karikaturáin, aztán végre végre végre a legóember is felbukkant, hogy youtube videónézegetéses buli közepette borozzunk be. És még jó, hogy volt a vasárnapi ébredés, a Hajósban a negyven perc úszás, a két óra csevely Dórával, a szauna, majd a Szeráj, a Kiscsillag, amit már régen láttam ilyen szórakoztatónak és végül a dolgok váratlan és harmonikus alakulása.


(itt a Vidámpark talajával kialakított bensőséges viszonyunk tekinthető meg)

Ha mindez nem lett volna 3 napon át, akkor most még jobban sajnálnám magam, hogy legalább ugyanennyi napra kilőttem magam az életből. (Tudom, hogy egy kis náthától nem kell beszarni, de ez most vérmes, fenyegető meganáthának tűnik.)