Lyonban voltam, most szófosásom van

A varázsló, az edzőm és az edzőm csaja társaságában, három nap dzsungelharc után ma visszatértem kedvenc városomba (a figyelmes blogolvasók most felhorrkanhatnak, hogy "na de hol van Vladimir?". Nos, ő már tegnap délelőtt visszatért, mi plusz egy napot nézelődtünk és fogyasztottunk még a jóléti társadalomban.) Érkezésünkkor számos szép felvételt készítettünk egymásról kölcsönösen, ők arról, ahogy jövök le a repülőnek tolt lépcsőn, én meg arról, ahogy ott állnak hárman és néznek felfelé. Az edzőm szerint napszemüvegben úgy nézek ki, mint egy filmsztár a Berlinálén, szerintem pedig ő néz ki úgy. Ide raknék is egy képet, hogy szemléltessem, nekem van igazam, de épp elvesztettem a fényképezőgépem letöltőkábelét (update: ami nem lett ugyan meg, de itt egy másik kép), ezért irodalmi eszközökhöz folyamodom: magas, vékony, izmos; a gyarmati idők hangulatát idéző fehér bőrcipőben, piros, a test vonalát hűen követő Adidas nadrágban, az izmokon könnyedén redőződő pólóban, Police típusú napszemüvegben és fekete cilinderben.



Nem tudom miért, de a lyoniakat folyton a berliniekkel hasonlítgattam össze, talán mert mindkéttőjükre van rálátásom, szemben a magyarokkal, ahol elfogult vagyok.

A franciák kevésbé toleránsak és udvariatlanabbak, mint a németek (mindezt eddig is tudtam)
Lyonban jóval olcsóbb a metrójegy, mint Berlinben; minden más sokkal drágább.
Lyonban dombok, Berlinben csak a második világháború törmelékeiből kialakított magaslatok vannak.
A kávézók ugyanúgy tele vannak munkanapokon, a nap bármely órájában, mint Berlinben, de az átlagéletkor magasabb, és az emberek sikkesebbek
Mindenki bagettel vagy rollerral járkál az utcán.
Nem szívesen szólalnak meg angolul, általában: a francián kívül semmilyen nyelven nem szólalnak meg szívesen (ezt is tudtam)
Az autóvezetési kultúra messze elmarad Berlintől, inkább a budapestire hasonlít, még nagyobb dudálási kedvvel.
A lyoni Ampelmann sokkal alultápláltabb, mint a berlini
Idén Lyonban csíptek össze először éjjel a szúnyogok. Lehet, hogy Berlinben nincsenek is szúnyogok.
Lyonban sokat esett az eső, és végig magas volt a páratartalom, itt szárazság és kánikula van (lehet, hogy ezért nincsenek szúnyogok).

Mindent egybevetve Lyon még mindig jobb, mint Párizs. Amúgy egy baszk dzsungelharcos lakásában laktunk, akinek volt egy pontosan annyira aktív és dagadt macskája, mint a Garfield, enyhe hajlama valamelyik színű mágia iránt (ez valami baszk dolog?) és egy elzárt szobája. Nagyon érdekelt az elzárt szoba, de megálltam, és nem bontottam le az ajtóként funkcionáló textíliát.

Amúgy pompás workshop volt, észrevettem, hogy amióta új színű övem van a dzsungelharchoz, nemcsak viccelődve reagálnak olykor szemtelen játékstílusomra, hanem szarrá is rugnak. Ennek eredményeképp vasárnap este az egyik lábszárcsontomat jegeltem hosszasan, a másik bokámért meg nagyon aggódtam, hogy meglazultak benne a szalagok, mert pont olyan típusú a fájdalom.