Nagyon furcsa dolgok történtek velem a héten, sokra már nem is emlékszem, de visszafelé haladva például volt olyan, hogy ültünk anyukámmal a vonaton és a viccből a vonatra krumpli nagyságú köveket dobáló gyerekek néhány centi híján eltalálták az ablakunkat, ami mögött az anyukám ült.

Aztán olyan is volt, hogy elaludtam a bogyósgyümölcskertész olvasása közben, majd 15 óra múlva elégedetten felébredtem.

Aztán volt két duplázás is: az egyik, hogy a Reneszánsz év nagyon furcsa megnyitóján és a popszakma éves átadóján (ahol az unokatesómék voltak talán a legjobb előadók - és azért csak talán, mert az unokatesómék) is ugyanabban a mérsékelten feltűnő ruhában, a nagyon feltűnő barát-kolléganőmmel jelentem meg, szakítva a szakmai mimikri követelményeivel.

Meg az is egy duplázás, hogy egy hét alatt kétszer is (ráadásul egyszer verőfényben) találkoztam azzal az emberrel, akit oly nagyon szeretek.

És olyan is volt, hogy egy elsőre jámbor, másodikra sértődékeny, harmadikra vicces, negyedikre hisztérikus énekes-alterrokker leüvöltötte a fejemet.

Aztán voltam egy kitűnő blog kitűnő bulijában is, ahol azon lepődtem meg, hogy milyen jófej emberek jöttek össze, túl a szokásos kollégáim körén (akik lehet, hogy februártól soha többet nem lesznek a kollégáim, így egyre jobban szeretem őket).

És bár alighanem hisztérikus indulatból mondta, semmint teljes meggyőződésből, egy dologban igaza van annak, aki szerda este leüvöltötte a fejemet: épp ideje, hogy távozzam az országból.

mai kedvenc szavam

zielgruppenadäquat

a vége felé egyre jobb

Mindig meglep valamivel: Szófiában például azzal, amikor az egyik bárban csak úgy mellékesen közölte, hogy dolgozott együtt a Fatboy Slimmel (lásd mottó ott fönt), Amszterdamban azzal, hogy csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy az apja házában függ egy eredeti grafika a … kitől is, kitől is? ja, persze, attól a festőtől, aki olyan sok repülő tehenet rajzolt. Budapesten azzal, hogy kifejtette az emberi testről alkotott véleményét, miszerint az a test szép, amin látszik a munka (=sport), legyen akár több kiló felesleg is rajta. A fitnesz stúdiósok és/vagy gyúrósok testét már messziről kiszúrja és ezek a testek éppúgy nem mondanak neki semmit, mint a modelleké.

(A villamoson még azt is elmesélte csak úgy mellékesen, hogy Tallinnban egy haverja Dosztojevszkij egykori házában lakik, amit szinte teljesen átalakítottak, csak az erkély maradt meg. Néha bekéretzkednek a haverjához a turisták, hogy körülnézhessenek az erkélyen, és a haver - aki mivel a brazil favellákban viszonylag kevés szó esik világhírő orosz írókról - kicsit értetlenkedve ugyan az európaiak furcsa hóbortjain, de azért vigyorogva beengedi őket.)

És akkor most valószínűleg ezt az embert is elvesztettem. Ez a hónap márcsak ilyen lesz.

"Ha elfogadjuk Jézus Krisztus kereszten elvégzett munkáját" - ezt az újpesti metrómegállóban hallottam térítőktől még karácsony előtt. Azóta őrzöm mobiltelefonomban.

Életemben még ilyen fancsali képpel nem álltam szilveszterkor, mint idén a Merlinben viceházmesterrel a kezemben (később sós viceházmesterrel), ahova éppenhogy csak bejutottunk fél 12 után. És pont éjfélkor S. barátnőmet kivéve minden drága cimbora a helyszín legkülönbözőbb pontjaira szóródott szét, így aztán S. barátnőm - abszolút szimpatikus, csak hát kár, hogy nem ismerem őket - barátainak kívántam boldog új évet (miközben pont úgy nem hatott át az euforikus hangulat, mint Alien barátomat).
Állítom amúgy, a város legnagyobb lökdösődős barmai gyűltek össze arra az éjszakára (tisztelet a kivételEKnek) meg amúgy sem értettem, miért kell nekem pont Erik Sumo Bandet néznem egy ilyen szimbolikus napon (már előző éjszaka is szimbólumokkal hadakoztam). És akkor egyebek mellett erős vágy fogott el a Vittula után, és akkor jött pár sms meg egy telefonhívás, mely mind-mind azt támasztotta alá, hogy ott a legjobb nekem. És a Vittulában 2008-ra tényleg jóra fordult minden.