Az eggyel korábbi bejegyzéshez annyi a hozzáfűznivalóm, hogy belegondoltam és voltaképp kicsit zavar, hogy ő végig tudta, hogy én ki vagyok, én meg nem illetve csak néha gyanakodtam rá, hogy ő az. És ez nem igazság. Az ötlet kiváló, de morálisan megkérdőjelezhető.

"Felkerült a pont az i-re
kiderült a nagy titok."

Ezt mondta, mielőtt a kezembe nyomott egy piros krepp papírba csomagolt cd-t karácsony előtt két nappal a király utca és a körút sarkán. "Most bontsam ki vagy karácsonykor?" - kérdeztem tőle. "Szívesen megnézném, milyen arcot vágsz" - válaszolta vigyorogva, enyhe izgatottsággal a hangjában.

Óvatosan elválasztottam a celluxot a papírtól, feltépkedtem a lehajtásokat, kihúztam a cédét...és egycsapásra világossá vált, hogy ő az a bizonyos szécsi pál, akivel több mint egy éven át váltottunk udvariasan visszafogott hangvételű emaileket.
Nagyjából egy hónappal szakításunk után ütött be a metamorfózis, onnantól kezdve vigyázott rám virtuális sanzonénekesként diszkréten és csöndben. Bennem meg csak néha merült fel a sanda gyanú, amit ritka találkozásaink során jeleztem is neki, ám ő minden alkalommal meggyőzött, hogy vaklárma. Így egy idő után elkönyveltem magamban, hogy nem ő az.

Hát ez volt december második nagy meglepetése.

a karácsonyi bevásárlásban az a legkülönösebb, hogy olyan szükségleteimet ismerem fel, amelyekkel az év maradék részében biztosan nem találkoznék. Következmény: januárban veszek magamnak egy ál-archaikus kínai reklámposztert. (Amire egyébként semmi szükségem nincs.)

asszem

én nem tudnék lerúgni senkit vészhelyzet esetén. mondjuk asszem nem is ezért capoeirázom.

ír mondjuk heti 25 ezer karaktert, és minden nap elmegy edzeni. az a terve ugyanis, hogy a harmincadik születésnapja előtt ismét országos bajnok lesz. szerencsés ez a cselgáncs-újságírás kombináció, tavaly pl. 3 sajtópert indítottak ellene, amiből az egyik fizikai erőszakkal is fenyegtett (informálisan persze). ő ezt a legkevésbé sem vette komolyan, a szerkesztőségei pedig szépen sorban megnyerték a pereket. tegnap hazarepült, holnap pedig ugyanarról a terminálról indulok haza én is. legkésőbb harminckét év múlva találkozunk.

"Szerinted hány olyan magyar-francia ember sétál jelenleg kettessével a világban, akiknél a német az összekötő nyelv? - kérdeztem BB-t egy félig üres vörösboros üveget szorongatva Kreuzberg felé.
BB egy pillanatra elmélázott, majd határozottan kijelentette: "Valószínűleg elég kevés, de olyan mindenképp csak egy van, ahol az egyikük orosz akcentussal beszél."

tömegközlekedtünk, ettünk spenótos böreket, megnéztük a helmut newton kiálltást, vettem egy piros adidas cipőt, most pedig esik a hó. egy nullától tízig terjedő skálán 9-es a hangulatom, és ezt onnan (is) tudom, hogy mostanában legalább egy főétkezést elfelejtek naponta.

tegnap például megnéztük a bridget jones 2-t, ami jobb volt, mint amire számítottam, aztán a karácsonyi vásárban crépes-t ettünk és forraltbort ittunk, majd beültünk az utcánkban egy kommunista bárba, ami nemcsak divatkommunista, hanem meggyőződéses, szórólapokkal, elhivatott újságokkal, borotválatlan hónaljú pultoslányokkal.

BB-ben egyebek mellett azt bírom, hogy bár rosszabbul beszél németül mint én - és mostanában azt is orosz akcentussal teszti ugye - mindenféle gátlás nélkül kommunikál. Pl. tegnap a forraltborosnál: "Szeretnék két pohár forraltbort."
"Négy euró, plusz összesen egy euró a zálog."
BB vigyorog: "Zálogot nem kérek hozzá, köszönöm."

BB rákattant arra, hogy orosz akcentussal beszél németül, és ezt nem csak ő találja szórakoztatónak, hanem még én is. Csak a "H" betűnél bukik le rendre, BB ugyanis francia és egy árva szót sem tud oroszul.

hihetetlen, nem látsz valakit majdnem négy évig, aztán az első néhány óra sutasága után olyan az egész, mintha nem maradt volna ki egy pillanat sem.

Van, amikor a legkörültekintőbb kalkuláció, bölcs előrelátás vagy logikus mérlegelés sem tudja megmondani, mit hoz majd egy pillanat. Nem sok, talán 3-4 másodperc lesz az egész. Aztán vége, mindenki visszarántja félrebillent álarcát, mosolyog, és úgy csinál, mintha nem az a 3-4 másodperc lenne a legfontosabb.

Frankfurtban végleg yves klein rajongó lettem, noha a pasi a kóklerség és a kreatív polihisztorság határmezsgyéjén mozog. Mindegy, nekem bejön.

Es ha mar epp arra jartunk, beküldtük S-et Hamburg fertöjebe, a Herbert Strasseba. S. nem vonakodott sokaig, szociologiai terepszemlekent ertelmezte a feladatot es egy nagyvilagi urifiu könnyedsegevel lepett be az alig nyolcvan meter hosszu utcaba (ami mellesleg nöi tekintetek elöl el van zarva)."Es war ganz nett" - mondta S. nyolc perc mulva az utca tuloldalan. Nem olyan, mint Amszterdam, nincsenek neonszinü kirakatok, de a csajok itt is az ablakban ülnek, es idönkent kiszolnak, hogy "du und ich?(!)".
Az utca vonzasköreben alldogalo sinadragos, rikito dzsekis, godzilla csizmas tinedzser lanyok latvanya azonban kifejezetten lehangolo volt. Voltakepp az egesz tema szörnyen lehangolo, föleg ha az ember nem ilyen felületes turista perspektivabol közeliti meg, mint mi.

Deutschland, eine Winterreise: az orszag egy sinekkel atszött es masniba kötött karacsonyi vasar, aminek forraltborszagu palyaudvarait valamiert eppen most epitik at.

nem tetszik, de igy hagyom.

a hamburgi hotel ejjeliszekrenyen ket könyv fogadott: az ujtestamentum es buddha tanitasai. hamburgban altalanos konszenzus alapjan ketfele kannat tartanak a közigazgatasi intezmenyekben: a dagiban a teat hozzak, a vekonyban a kavet. jo, ha vannak biztos tajekozodasi pontok az eletben, es a legjobb, ha mindjart parban jönnek.

a nap emlekezetes pillanata az volt, amikor a thüringeri kultuszminiszterium titkara a sok relevans tema utan bolgar ujsagiroi kerdesre felvazolta a Klössel es a Knödel (knedli tipusok) közi alapvetö különbsegeket, amit aztan a cseh ujsagiro azonmod ketsegbe is vont. A nemzetek között kibontakozo gasztronomiai nezeteltereseket vegül a finn ujsagiro kerdese oldotta föl, aki arra volt kivancsi, hogy vajon a thüringer rostbratwurst a helyi kultura reszet kepezi-e.
Nemetorszag turan vagyok.

Most már kijelenthetem, hogy visszatérő rendszerességgel szólítanak le az u-és s-bahnokon ill. megállókban vegyes származású, németül jól beszélő pasik. Először egy, akire nem emlékszem, aztán a perzsa-amerikai, ma pedig a tunéziai-francia. Különös egybeesés, hogy én ilyenkor űrhajós sapkában és/vagy smink nélkül és/vagy leharcolt szerkóban vagyok. A pasik általában jól néznek ki, sötét hajúak és iskolázottak.
További mintavétel esetén folytatódik az elemzés.