Basszus!! két és fél-három hónap! Klassz, nyugodt, hízós nyár lesz.

"Angliában lassan már kultusz a lábközépcsont-törés, elvégre a 2002-es világbajnokság előtt David Beckham szenvedett ilyen sérülést és azóta is egy sor válogaott futballista, például Gary Neville, vagy Steven Gerrard. A legújabb sebesült Michael Owen, aki éppen abból merít erőt, hogy a fentebb említettek mindegyike tökéletesen felgyógyult viszonylag rövid időn belül.

"Nagyon szomorú vagyok, de megnyugtatok mindenkit, a világbajnoki szereplésem nincs veszélyben, ezt a szakértők is megerősítették. Ilyen esetekben nincs gyors gyógyulás, két és fél-három hónapba telik általában a felépülés" - mesélte Owen.

innen (kiemelés tőlem)

Ha már úgyis kushadok itt ezzel a lábtöréssel, gondoltam kitágítom az olvasás-portugál tanulás-napi 15 óra alvás-nagymama és anyu finom főztjének gyakori fogyasztása-feketenadálytő főzés tevékenységkört, és egyrészt rendbetettem az internetkapcsolatot, másrészt kellemetlenséggel járó, de hasznos orvosokat keresek fel.
Ma a fogorvos volt soron. Végérvényesen beigazolódott az a feltevésem, hogy ha azzal érkezel, hogy x fogad fáj, tuti biztos, hogy y fogadat fúrják ki és tömik be. Hát nem volt ez másként ma sem, de megnyugtattak, hogy a két fájó fogam teljesen rendben van, ellenben kifúrtak és betömtek egy harmadik, nem fájót. Azért kivárom, mi lesz, ha elmúlik az érzéstelenítő hatása. (Nem panaszkodásképp, de ez volt a 12-ik injekció az elmúlt két hétben.)

Amúgy már kettő helyett egy mankóval tolom, de minden lépésnél fáj a kis lábam (ez panaszkodásképp).

Minden reggel bal lábbal kelek fel.

Sosem foglalkoztattak az élőlények misztikusan, fát is csak egyetlen egyszer öleltem meg, akkor is noszogatásra. Mondjuk az igaz, hogy a karmám érdekében meg az értelmetlen halál elkerülése végett Izlandon egyszer a hafnafjorduri kikötőben visszadobtam egy palacsinta formájú halat a vízbe, de kb. ennyi. Egy bizonyos kutya miatt most viszont lehet, hogy mindez megváltozik.
Vasárnap ugyanis eltörtem az egyik lábközépcsontomat (haránt), na és már rögtön a törés pillanata után képtelen voltam ráállni, ezért egylábon ugráltam a Margitszigeten. Egyszer így ugrálás közben kicsit elfáradtam és leültem megpihenni, mire odaszaladt hozzám egy kutya, és mint aki csontot (csontot húha!) szagolt, odaugrott a törött lábfejemhez és ezerrel elkezdte nyalogatni (mezítláb voltam - napsütés, rét, virágok, happiness ugye). Ott ültem álmélkodva, a kutya meg tényleg mint valami karitatív-szolgálat egy percig nyaldosta a törött lábamat, néha rámnézett, aztán elment.

Akkor mától tematikus blog következik a lábtörésről.

Kevés olyan dolog van, ami nem übergáz az elmúlt három napomból. Jót tesz majd a jövő hétvégi kis szerb kiruccanás.

Azt álmodtam, hogy nem sokkal éjfél után meghalt Paris Hilton, majd ezt követően egy magyar celebritás is, de rá már nem emlékszem.

Egy vicces esetet azért rögzítek: szombaton épp a Keszthely és Győr között közlekedő buszon ültem, amikor félálomban érzékeltem, hogy megáll a busz, majd ilyen hangok csaptak meg: "A forráshoz megy", "bemeríti" , "víz kell neki", "betölti a buszba". Na hát valószínűleg felforrt a hűtővíz, sofőrbá meg forrásvízzel korrigálta a hibát. Előtte még Keszthelyen a Volán telephelyen megtankoltunk utasostul, csomagostul.

Különben már csak ötvenvalahány nap, és újra Berlinben leszek S-sékkel, akivel mostanában a munkahelyi tetőn szoktam ücsörögni.

csudavicces ska és hardrock alapokon nyugvó brazil zenét hallgatok. most csak ennyi.

lusta vagyok gondolkozni, ez van.

Nyilván ma is elmondtam legalább ötször, hogy soha többé egyszerre ennyit. Legkevésbé amúgy azt a mozzanatot nem értem - eddigi emlékeim és kapott információim szerint - hogy amikor megkérdezte az mc srác, hogy vannak-e németek a teremben, mért tettük fel egyszerre az Aurélie-vel (aki Bécsben élő francia) egymástól teljesen függetlenül és tök magától értetődően a kezünket. Főleg, hogy a kérdezővel pár hónapja hosszasan diskuráltam magyarul. Különben meg vicces este volt, hogy a pozitívumokat említsem.

Az alváshiány ellenére kezd klasszulni az élet, szombaton például itt lesz Mo-n a kedvenc zenekarom, csak Á. fog szörnyen hiányozni, hogy nem fogja a legváratlanabb pillanatokban kiáltozni S-nek, hogy mutassa meg a farkát.

És a hétvégéről még annyit, hogy Írottkőn klassz hógolyókat dobáltunk egymásra a Twin Peaks-es erdőben a csajokkal. És én mindenféle útiokmány nélkül átmentem négy percre Ausztriába, ami nyilván nem lázadás. Leginkább semmi.

Különben kedveskéim úgy érzem magam, mint akit satuba fogtak. Jó lenne már, ha életszervezésből elérném a grundstufe eins-ot, mert ez így nagyon nem jó. Hullik minden kifelé a kezeimből + most már tényleg odáig jutottam, hogy bármilyen tetszőleges élethelyzetben képes vagyok elaludni. (Szombat délelőtt pl. Pehelyke munkahelyi gépe előtt Szombathelyen.)

Az a jó abban, ha az ember sokat van brazilok közelében, hogy egy idő után rájön, hogy nemcsak az ő teljes tevékenységük, de maga az élet is egy szappanopera, ami kívülről figyelve tényleg nagyon vicces.