42

Állítólag holnap mutatják be. Nem akarok ömlengeni, hol forgatták.

Ma reggel ez volt az első mondat, amit hallottam. Na jó, nagyjából ez:
"Üzenik a Burgerból, hogy megtalálták a pénztárcádat."

Következmény: ünneplésképpen eszetlen vásárlásba kezdtem (pedig nem is tudom, hogy pl. a pénzem benne van-e)
Következmény: vettem egy übertrendi melegítőfelsőt, valamint négy további ruhadarabot a H&M-ben, ami épp Fashion Week 2005 nevű ál-árleszállítással csalogatja a naiv vevőket.

Komolyan mondom, megdöbbentően új világok nyílnak meg előttem, amikor néha elhagyom Prenzlauer Berget, ahol lakom (vagy mondjuk nem az egyetem és otthonom között utazgatok 2x háromnegyed órát, 2 átszállással S-és U-Bahnnal)
Ma pl. Sarah-val lementünk a legnagyobb török kerületbe, Neuköllnbe, hogy megtaláljuk a legnagyobb muzulmán szervezet székhelyét (weboldalukon persze nincs feltüntetve semmi nyitvatartási idő vagy ilyesmi, csak egy cím meg egy telefonszám), elindultunk a Berlinben eleve cselesen számozott utcán (nincs ám itt szórakozás a páros, meg páratlan oldalakkal, elindul az utca, azt jól elkezdik számozni a házakat sorban, amikor vége, akkor meg a másik oldalon vissza). A szám meg is lett, de egyrészt minden törökül volt kiírva, másrészt a szervezet neve persze nem szerepelt sehol. Bementünk a zöldségeshez, gondolván, hogy a zöldségesek ugyanúgy tudnak mindenről, mint a fodrászok és a taxisok. Második emelet - mondta egy fejkendős eladólány. Hülyén vihogva mentünk fel Sarah-val a lépcsőn, ilymódon nyugtatva magunkat, hogy nem parázunk. Egy pocakos, idősödő, ám nem túl joviális török ember fogadott minket, és amikor előadtuk, miért jöttünk, közölte, hogy írjuk fel egy cetlire az elérhetőségünket, ő meg majd továbbítja a megfelelő helyre. Felírtuk, kijöttünk és az utca másik oldalán beugrottunk egy üzletbe.
Itt meg olyan volt, mintha egy dimenzióugrással Isztambulban lennénk: az eladók törökül társalogtak egymás között, és rajtunk kívül - a vevőket és az árukészlet 90%-át beleértve - minden(ki) török volt.
Én vettem 2 sáska színű cukkinit, karamellás-mogyorós halvát, bolgár báránysajtot és konzerv humuszt, Sarah pedig vett a pasijának egy nagy tál lépesmézet.
Különben nem tudom, mit vagyok úgy meglepődve, Berlin a harmadik legnagyobb török közösséget számláló város a világon.

"Och bitte ... mal ma n Schaf!"
"Wat?"
"Mal ma mal n Schaf..."

Olvasom a Kisherceget berlini fordításban (Der kleene Prinz). Ülök a metrón - ügyelve persze, hogy ne látszódjon a fedele, nehogymá ilyen széplelkűnek nézzenek - és hárompercenként nevetgélek egyet.

Elkezdtem írni, emiatt tisztára elkezdtem parázni is, nem tudom, képes leszek-e időben befejezni
+ különböző irányokból nyomasztanak
+ nem akarok olyan monomániássá válni, mint amikor a diplomamunkámat írtam
+ szétszórt vagyok.

Én csak tofut fogadnék örökbe.

Á. is volt az állatkertben, csak ő most hétvégén. Vasárnap este azon filózott, hogy jelképesen örökbe fogad egy Liszt-majmocskát. Franznak hívná. "Jawohl, das ist mein Affe, Franz Liszt."

És például nagyon szeretem, ahogy azt mondja, hogy nyakleves és hogy motorbicikli. Nem ismertem még senkit, aki végig mondta volna azt a szót, hogy motorbicikli.

Kész lett Svavar alf honlapja. Most hogy megnéztem a képeit, két dologra jöttem rá: 1. semmit sem értek a fényképezéshez 2. vissza kell mennem Izlandra.
Balról a hetedik és jobbról a hatodik képbe szerettem bele konkrétan.

Itt lehet meghallgatni, hogy énekelnek a Barbáék. Én sajnos nem hallom, de biztos jó.

Barbapapa és Barbamama összes gyermeke közül Barbabravóra emlékszem leginkább, bár nem vagyok benne biztos, hogy magyarul is így hívták. Néha Barbapapa Barbabravóvóval súlyzózott, ez van még meg, ezen kívül csak a dallam, a hüp-hüp-hüp-barbatrük, meg az egész család zseniális átváltozó képessége.
Barbabravo
Barbabravo is red.Barbabravo loves sports. He usually likes to be the leader! And he is overly fond of eating! With his tools of Sherlock Holms (the hat and the magnifying glass) and with the help of his faithful hound Lolita, he tries to act like a great detective. Barbabravo is sometimes too proud of himself; but he is a good fellow!

Tralalla eltűnt Barbapapa

Még karácsonykor kaptam a nagyon szép Barbapapás pénztárcát a Cécile-től, amit tegnap jól elvesztettem a Kaffee Burgerban, ahová tulajdonképpen csak ha ló nincs, jó a szamár is alapon mentünk le. A szomszédos utcában lévő Stadtbadba igyekeztünk ugyanis, ahol a Cinetripekhez hasonló parti volt víz nélkül, Kosheen dj-vel, csak sajnos annyian voltak, hogy fél négy előtt nem igazán lehetett bejutni. (Fél ötkor, mire mi odaértünk, meg már nem lehetett bejutni.)
Végülis csak egy fontos, de pótolható igazolvány volt benne, meg 50 euró, ám eszmei értéke - lévén hogy ajándék + Barbapapa - sokkal nagyobb volt. Ez rossz. Az elvesztésnek köszönhetően viszont egy sor fontos dolgot tisztáztunk R-rel. Ez jó.

A pozitív énkép jegyében

Megnézetem a Hajnal cikke melletti képeket, aztán megnéztem a tükörben a tükörképemet, és rádöbbentem, hogy bazki én vagyok Epres Panni. A fejemet leszámítva.

Már eleve az utca neve, az hogy Dunkel Strasse, olyan sejtelmesen hangzott. A következő misztikum az volt, hogy két irányból is hívtak oda, ráadásul olyanok, akik véletlenül sem ismerhetik egymást (a motorról lepottyant magyar cimbim, és egy dán klezmerzenész ismerősöm). Aztán egyszerre csak ott álltunk a 15-ös szám előtt (ebben a számban nem látok semmilyen misztikumot), bementünk a hátsó udvarba, de ott a sötéten kívül nem volt semmi. Ezért a motoros cimbi információira hagyatkozva átmentünk a 87-es szám alá (ebben sem találok misztikus többletinformációt) és a harmadik hátsó udvarban megláttuk a zenészeket. Nem tudtunk odamenni hozzájuk, mert bokrok és kerítés állta az utunkat. Nehezen bár, de megtaláltuk a bejáratot, aztán már csak a gyertyákat meg a dallamfoszlányokat kellett követni, és maguk a zenészek is láthatóvá váltak. Nagyon egyformán néztek ki, úgy mintha egy harmincas évekről szóló film forgatásáról jöttek volna. Egész éjjel átszellemült arccal játszottak valami swing-szerűséget, és látszott rajtuk, hogy nagyon együtt vannak. Leültünk közéjük, ittunk bort, meg nagymama-féle sütit, s az egész olyan valószerűtlenül nyugis és minden eddig tapasztalttól eltérő volt itt, Prenzlauer Berg kellős közepén. Az egész jelenetet mondjuk a Mediawave-n vagy valami hasonló féltarisznyás rendezvényen tudnám elképzelni.

Aztán bekocogott mankóval a motoros kis cimbi, akit utoljára reggel ötkor láttam a Kaffee Burgerban (hoppá, ez misztikum: ugyanazt az embert ismerte a jelenlévők közül, mint akit a dán ismerős), és végül megjött R. is, aki visszaszálított a valóságba.

Fogadtam S-sel, hogy május 5-ig írok 20 oldalt, mert vészesen közeleg a kutatási témánk leadási határideje, és ezzel párhuzamosan a nyár is. S. 15-ig kapott engedményt, a tét egy-egy üveg Whiskey ill. Baileys. A fogadás ünnepélyes keretek között zajlott S. nappalijában, R. is jelen volt, aki kamerájával megörökítette a sorsfordító pillanatot. S. tegnap el is ment az Ostalgie múzeumba, én meg mindjárt megyek egy türkológushoz. Asszem most fogyott el minden kibúvó, dolgozni kell.

Itt volt old HB egy cimborájával közel egy hétig. HB-t már tizenöt és fél éve ismerem folyamatosan, és ez nagyon jó, mégha ez alatt a hét alatt alig láttuk is egymást. HB és cimborája igazi hardcore turisták voltak, csak pislogtam nagyokat, olyan módszeresen szántották föl Berlint nap nap után késő estékbe nyúlóan.
Egy csomó építészeti vonatkozású infóval tettek gazdagabbá, berlini tevékenységük csúcspontja pedig az volt, amikor egy német lakosnak elmagyarázták, hogyan kell egyszeri útra szóló jegyet vásárolni az automatából.

Nem bírtam azt, ahogy a salzburgiak németül beszélnek, tök idegesítőek voltak, sőt, még csak meg sem próbálták megértetni magukat, és soha nem mondták, hogy "Schönen Tag noch!" Ezzel szemben minden elfogultság nélkül állíthatom, hogy a berlini, de főleg a kelet-berlini akcentus nagyon tetszetős. Itt van pl. ez a szép mondat, amit ma kaptam sms-ben (Na dit is ja wat. Komm jut wieda zurück! Wahr wohl keene jute ize zu lesen, wa?), miután közöltem Christopherrel, hogy az egyetemről az edzés felé tartva sikerült annyira belemélyednem a Dorian Gray-be, hogy egy Oberspree nevű megállóban észleltem, hogy kábé Szigetszentmiklósnak megfelelő magasságban tartok kifelé a városból.
Az egész Berlinerisch-láz egyébként azzal kezdődött, hogy egy edzőtársam elkezdte nyomni szombat este viccből, aztán rákattanttam (a beszédmódra, nem az edzőtársamra) és nem tudtam lekattanni róla éjjel háromig. Dit is ouk jut so.

A nagyon híres tanár az összes európai város közül Berlint szereti a legjobban. Amszterdam is oké, mondta a szombati bulin a japán lánynál, de azért mégiscsak Berlin a legtutibb. Aztán azt magyarázta, hogy nem szabad állandóan dolgozni, a mulatozás is éppolyan fontos eleme az életnek, mint a munka, és jól meg kell őrizni az egyensúlyt. Én serényen bólogattam, mondom, persze én ezzel tökéletesen tisztában vagyok, nem is dolgozom már hat hónapja. A n.h.t. erre elismerően bólintott, gratulált, megjegyezte, hogy szerencsés ember vagyok, majd felkért táncolni. A vicces egyébként az, hogy a n.h.t. munkája az egyik leghedonistább meló a világon, ami nekem a szórakozás kategóriába tartozik.
Japán popzenét hallgatok. Klassz.

Megnéztük a Zoogartenben a tofut. Ez az itteni tofu sokkal izgágább, mint a budapesti, aki csak unottan baktatott a múltkor egészen addig, míg valami mondvacsinált problémán össze nem balhézott a lámával. Szerintem az orra és a böszme teste miatt a tofu a legkoncepcióhibásabb állat a világon, bár a halálfejes maki arcvonásain is lehetett volna dolgozni még egy kicsit.

Cécile-lel megpróbáltunk negyed óra késés után csöndben beosonni a teljesen megtelt szemináriumi terembe, amit egyrészt az akadályozott meg, hogy Cécile nagyon határozottan bekopogott az ajtón, valamint az, hogy a tanár háta mögött foglaltunk helyet a földön, szemben a hallgatósággal. Gyorsan rájöttünk, hogy a tanár legalább annyira lesz izgalmas, mind a vízállás jelentés, így húsz perc múlva eldöntöttük, távozunk. A diszkréciót ezúttal az zavarta meg, hogy Cécile a földről való felemelkedés közben közepes lendülettel lefejelte a táblát, a hallgatóság őszinte örömére.
Cécile-nek most búb van a fején, a második félév pedig elkezdődött.

Megnéztük tegnap a nagyon híres tanár '79-ben készült filmjét, amit a szerencsésen előkerült n.h.t. kommentált angolul. Thorst, aki általános iskolai tanár, valamint szélsőséges ideológiáktól mentes vidám oi zenekarban énekel, németül kommentálta az általa relevánsnak tartott jeleneteket, pl. ahol a főhős (értsd, a nagyon híres tanár) összejön előbb egy bennszülött csajjal, majd a brazil diktátor szeretőjével. Christopher, akivel közösen rekonstruáltuk a n.h.t. eltűnését, rövid utalást tett a hastáncos csajra, meg arra, hogy a dolgok az évek múlásával sem változnak.

Basszus, ezt lehet, hogy most csak én értem. Nem baj.

Fantasztikus elmeny: legalabb 30 meter magasan vagy, kinyitod az ajtot, belepsz, az egesz hely makulatlanul tiszta, raülsz a feher ülökere, könyöködet megtamasztod az ablakparkanyon, biztonsagos kartavolsagban a dombornyomasos papir. A többi mar rutin, legalabb keteves korod ota gyakorlod minden nap többször, ha összeszamolnad hanyszor megtetted mar, magad is meglepödnel. Am ha közben jobbra, szembe es sreen balra nezel, egyszeri elmennye valik: alattad az egesz varos, ledöbbent a latvany, olyan szepek a tetök, pedig nemreg meg felvaltva zuhogott az esö a ho es a havasesö. Es a helyiek szerint ez volt az idei tavasz eddigi legcsunyabb napja.
Helsinki, 2005. aprilis 11. delutan 3 körül, Torni (Torony), nöi wc.

Tallinn, este 7 körül, parbeszed reszeg brit turistakkal:

"Hey, do you know a good club here?"
"Not in this area, but Estonian people say, Hoolywood is good."
"But it`s in America."

Tallinnban tegnapelött az egyik kavezoban Molnar Gyula keszthelyi mehesz mezet hoztak a tea melle, az elelmiszerboltokban magyar tökmagot arulnak, Cecile-lel terdig belegazoltunk a fagyos Balti-tengerbe, durva volt. S. szamos kifejezest tanit Cecile-nek magyarul, igy C. szinte akcentus nelkül tudja a következö mondatot: "Fasza a szerkod, öcsem". Ma capoeiraztam a helyiekkel kicsit, vicces, hogy rajtam keresztül csokoltatjak az embert, akivel egy napon születtem. Holnap Tartu.

"Berlin enyhített a könnyű kábítószerek fogyasztására vonatkozó korlátozásokon, és a marihuána-fogyasztást - tíz gramm tartását - a továbbiakban nem büntetik a városban - adta hírül a Magyar Rádió. A rádió szerint ezzel nyilvánvalóan precedenst teremtenek, és várhatóan Lengyelországban - és az ilyen téren konzervatív keleti német tartományok többségében - is kénytelenek lesznek ezek után lépni" - írja a Magyar Rádióra hivatkozva az Index. Gondolom ezért szívnak itt feszt hasist.

Holnaptól meg ilyen idő lesz. Ez egyértelműen télikabátot feltételez.
-->
Prognose for Tallinn

07-04-2005Overskyet og efterh?nden sandsynligvis regnbyger
9°C
6m/s

08-04-2005Overskyet og regnbyger
10°C
4m/s

09-04-2005Overskyet og regnbyger
8°C
2m/s

10-04-2005Overskyet og regnbyger
7°C
3m/s

és plusz két nap, meg se nézem. Minek megyünk bele az esőbe, amikor itt végre már tavasz van??

Régen még teljesen mindegy volt, hogy hova, csak húzhassak el minél többször minél hosszabb időre Magyarországról. Rájöttem, hogy most már vannak olyan országok, ahol nem akarnék eltölteni egy hónapnál hosszabb időt. Egyes helyeken a nyelv miatt, máshol a klíma miatt és van, ahol a mentalitás miatt. Ez akkor most arra utal, hogy öregszem?

Berlinen kívül Amszterdam, Rio de Janeiro, Reykjavík. Ha lehet, ebben a sorrendben. És persze New York, de csak pár hónapra. Tartanék tőle, hogy bekebelezne.

Az edzőm szerint egyértelműen a pápa halála miatt nem tudtunk ma bemenni a tornaterembe. Szerintem ő ezt komolyan is gondolta, mindenféle viccelődős szándék nélkül. Kint nyomtuk a rekortánon szürkületben, majd sötétben, és a sötét mellett még hideg is lett. Asszem az edzőmet megviselhette a pápa halála, mert még kétszer megjegyezte (és többször portugálul szólt hozzánk, pedig nem értjük), pedig aktuális történésekről soha nem szokott beszélni.

Tegnap volt ott a crosspályán egy jámbor harcikutya, meg egy önmagát bikának gondoló 500 köbcentis motor, ami ledobta előbb a kis cimbimet, aztán a lengyel srácot is. A cimbim ráesett a térdére, amire most nem tud ráállni. Ezt követően a motor ledobta a lengyel srácot is, aki szétvetett lábakkal érkezett, és ráesett a farcsontjára, de ő jobban járt, csak azt ismételgette folyamatosan, hogy most már tudja, milyen lehet a börtönben lúzerpozícióban lenni.
A motort hazafelé elneveztük igazságosztónak, és beugrottunk gokartozni. A gokartozás szuper volt, ment 85-tel, kétszer kipördültem, meg belém jöttek, és természetesen a küldetés magyar tagjainak elmeséltem, hogy tavaly egy munkahelyi gokartozáson jobb időt mentem az egyik férfi kollégámnál, aki ráadásul motoros is.
Nemsokára megyek a kórházba látogatni a térdes cimbit.

A nagyon híres - és nem fiatal - tanár, aki könyvet írt a capoeiráról és sok filmben szerepelt, összejött a velem kb. egykorú, közepesen betépett hastáncoscsajjal. Az edzőm meghívta a nagyon híres tanárt kis workshopot tartani, de két nappal ezelőtt azt mondta, hogy a n.h.t. "disappeard". Biztos valami nő van a dologban, tette hozzá a szokásos sütivigyorral az arcán. Utóbbiakat Christopher* mesélte ma, miközben közel két éves fiával sétálgattuk hármasban a parkban. Én toltam a babakocsit, ő meg rohangászott a fia után, biztos frankón úgy néztünk ki, mint egy vidám család. Szép tavaszi nap sütött, meg az egész park tele volt babakocsis szülőkkel, úgyhogy kedvet is kaptam a családalapításhoz úgy általában.

*(Christophernek a múlt héten még raszta haja volt, most meg úgy néz ki, mint Ewan McGregor a Big Fishben.)