Remélem, ez már az utolsó leltár - pop

Leszámítva a mókával és szabadidővel alaposan terhelt berlini időket, életemben 007-ben vettem részt a legtöbb popzenei eseményen, és szintén a James Bond évben fizettem az efféle szórakozásért a legkevesebbet. Nem bunkóságból, élősködésből vagy sóherségből (jó, ebből talán igen), hanem a munkámból és mások kedvességéből adódóan.
Az idei koncertek közül egyre nem emlékszem egyáltalán, ami a Krétakör volt a Kuplungban, mert a keverőpultnak dőlve már az elején elaludtam. Egyet késtem le, ami az A38 szülinapján az Erik Sumo volt (utólag visszatekintve nem is baj) és hármon nem tudtam ott lenni, más, párhuzamos hangversenyek miatt: a Gipsy-n a Madness miatt, a Yellow Spots-on a Péterfy B. lemezbemutató miatt és a Suicide Cow-n a Kiscsillag miatt.

számos leltározás

2007-ben
Egy háziállattal és a nagy fluktuáció következtében összesen kb. öt lakótárssal éltem egy fedél alatt
Egyszer mondtam fel
Egy laptopot tettem tönkre
Egy mobiltelefont hagytam el
Egy értelmetlen dolgot vásároltam az interneten
Egyszer raboltak el tőlem tárgyat (egy varjút)
Egy éjszakára voltam szőke
Két barátnőmnek született gyereke (mindkettő lány)
Kétszer estem szerelembe
Kétszer voltam esküvőn (sajnos egy temetésen is)
Kétszer vitt a hátán részegen az egyik olyan személy, akivel szerelembe estem
Két ösztöndíjat kaptam, melyek közül csak egyre megyek el
Kétszer osztottam az észt rádióban, háromszor tévében
Háromszor főztem rozmaringos-fehérboros-olivaolajas lazacot
Három (kb) órát táncoltam kollégákkal a zuhogó esőben
Hat napot voltam kint a Szigeten
8-10 kisebb-nagyobb capoeira workshopon vettem részt
34 órát töltöttem levegőben (vízben jóval kevesebbet)
365 volt a sorszáma annak a bilétának, amivel 30-31-re virradó hajnalon kiváltottam a ruhatárból a kabátomat.

ebből nem hiszem, hogy látszik, de ez volt a legrockandrollosabb évem

Leltározás 2.: határálépések

Januárban elmentem Berlinbe.
Januárban elmentem Bécsbe.
Februárban elmentem Berlinbe.
Február végén - március elején elmentem Szófiába.
Áprilisban elmentem Amszterdamba.
Májusban elmentem Delftbe és Amszterdamba.
Júniusban elmentem Hamburgba.
Augusztusban elmentem Izlandra.
Szeptemberben elmentem Amszterdamba.
Októberben elmentem Párizsba.
Novemberben elmentem Berlinbe.
Decemberben már megvolt a jegyem Amszterdamba, de az indulás előtt egy nappal lemondtam.

Ezt kicsit soknak, mitöbb: túlzásnak tartom. Jövőre koncentráltabban kell utazni.

Eljött a leltárok ideje

Akkor kezdjük el a leltározást, tetszőlegesen kialakított (és olykor tök lényegtelen) kategóriákkal (végülis mikor leltározzon az ember, ha nem az év utolsó napjaiban?)

A vállalati bulin a következőket karaokéztam párosban a Dudival, a Verával, a Marcival vagy egyedül:
Elvis Presley: Always On My Mind
Queen: We Are The Champions
Beatrice: Azok a boldog szép napok
Eagles: Hotel California
U2: One

Meg még belekaraokéztam egy Kispál szám felébe. Ezek alapján romantikus lelkületű rocker vagyok.

Majdnem karaokéztam:
Nena: 99 Luftballons
Falco: Rock me Amadeus (ez kurva nehéz nyelvileg)

Csodálatos új blog született. Pontosabban egy csodálatos új műfaj: a valóságshow és blog keveréke. Itt.

Ennek a blognak a figyelmes olvasói (akikről nem tudom amúgy, hogy kik, mert statot nem nézek, kommentelni meg nem lehet, úgyhogy ha léteznek, írhatnának néha emailt, mint ahogy a Picur tette nemrégiben), szóval a figyelmes és létező olvasók bizonyára emlékeznek arra, hogy április végén egyszer aktuális bánatomat örömre fordítva Ildi barátnőmmel egy-egy szőke parókában érkeztünk az A38 hajóra. A még figyelmesebb olvasók bizonyára arra is emlékeznek, hogy egyszer csak hopp, észrevettem, hogy ettől kezdve milyen filmszerű lett az életem (jó, ilyen periódusok előfordultak már régebben is, de ilyen nagyon talán még nem). Na, és akkor most meg azt vettem észre, hogy valami zavaros végkifejlet felé közeledik ez a film, kiindulva abból, hogy ilyen intenzív lélekállapotban már talán Salzburg óta (1999-2000) nem voltam.
Ott konkrétan az idegösszeroppanás szélére kerültem, lefogytam kb 5 kilót, órákon át ezt a rettenetes Gigi D'Augustino számot voltam csak képes hallgatni; de aztán gyógyírként utaztam rögtön utána másfél hónapot (Atlanti-óceán partja - Vendée, Párizs, Milano, Lagio Maggiore, Arezzo, Siena, Firenze, ???, Elba szigete, Róma, Szardínia), aztán hazatértem, volt egy csomó rossz álmom és fél év múlva minden oké lett.
Most a happy endes végkifejletre gyúrnék.

Mivel tudom, hogy annyi minden mást nem lehet, csak annyit kérnék a sorstól, hogy egyszer, csak egyetlen egyszer az ő televíziós szerepléseit tekinthessem meg zsinórban felvételről, megfelelő állapotban, megfelelő kompániában. Ha ez meglenne, talán könnyebb lenne elfogadni a sors genya ironikusságát.

húsz év nyúvév

Annak ellenére, hogy 1. korábban kicsit kiábrándultam ebből a mulattatóból, 2. a koncert felét egy, a hallójáratomba szorult zsebkendőcafattal voltam kénytelen élvezni, pazarul szórakoztam a szombati Kispál szülinapon (főleg az oldschool számokon és rájöttem, hogy a Csillag vagy fecske a kedvenc Kisp. számom és nem is a Jövőből jövő lövő, ahogy eddig hittem). A legjobb egyébként az volt, hogy még bent a teremben épp elgondolkodtunk, hogy kerüljön ki a hallójáratomból a cucc, és akkor mintegy varázsütésre szembejött két mentős, akik először a hullámcsatommal akarták kipiszkálni, amitől megijedtem. Tanakodás közben felismerték a társaságunkban lévő nagysikerű Sziget-emberkísérlet egyik résztvevőjét, így amíg nem emlékeztettem őket kellemetlen helyzetemre, ezzel voltak elfoglalva. Végül javasoltam, hogy nézzünk már körül a Pecsa mellett parkoló mentőautóban, és lett egy is szép nagy csipesz – olyan, mint amivel a tesóm kiskorunkban a bélyegeit rendezgette – és az idegen test két részletben ki is jött a fülemből annak rendje és módja szerint.
Ezután buli lett és berúgás a város egy másik pontján egy bonyolult összetételű dupla születésnapi bulin. Pompás (!) este volt.

Nem is rossz

Már az idejét sem tudom, mikor volt olyan, hogy az örömtől kicsordultak a könnyeim és potyogtak le a földre. Ezért most rögzítem, hogy ha legközelebb is lesz ilyen, meglegyen: ma, mikulás napján.

Ellenszenves, indulatos, primkó bejegyzés

Sznob (és az, amelyiknek már mérhetetlenül elege van a szarpofozásból) énemet kicsit zavarja néha, amikor 1-2-3 év késéssel végre hungarinak is kezd bejönni pár dolog, amiért én a pre/poszt és valódi berlini időkben lelkesedtem, de mindenki csak nézett furcsállón, amikor épp lelkesedtem értük. Picit le is szoktam erről, egy-két jelentősebb függésemet kivéve, amikért továbbra is rendíthetetlenül lelkesedek.
Aztán 1-2-3 év után megérkeznek ide, a Nord-Balkánra is a dolgok, és akkor – azok is, akik korábban elnéző mosollyal bólogattak, hogy jól van stelpácska, majd megnyugszol – ugyanúgy lelkesednek, értő tekintettel vizsgálják a dolgokat, szép szavakkal méltatják őket stb. stb. Szegény sznob énem meg ilyenkor vicsorog, a másik meg röhög rajta, hogy te meg bazdmeg mit képzelsz magadról, hogy te vagy a Janus Pannonius?

A legutóbbi ilyen a Persepolis. Két és fél éve képregényes könyvben olvastam és elájultam tőle.