Komolyan mondom, megdöbbentően új világok nyílnak meg előttem, amikor néha elhagyom Prenzlauer Berget, ahol lakom (vagy mondjuk nem az egyetem és otthonom között utazgatok 2x háromnegyed órát, 2 átszállással S-és U-Bahnnal)
Ma pl. Sarah-val lementünk a legnagyobb török kerületbe, Neuköllnbe, hogy megtaláljuk a legnagyobb muzulmán szervezet székhelyét (weboldalukon persze nincs feltüntetve semmi nyitvatartási idő vagy ilyesmi, csak egy cím meg egy telefonszám), elindultunk a Berlinben eleve cselesen számozott utcán (nincs ám itt szórakozás a páros, meg páratlan oldalakkal, elindul az utca, azt jól elkezdik számozni a házakat sorban, amikor vége, akkor meg a másik oldalon vissza). A szám meg is lett, de egyrészt minden törökül volt kiírva, másrészt a szervezet neve persze nem szerepelt sehol. Bementünk a zöldségeshez, gondolván, hogy a zöldségesek ugyanúgy tudnak mindenről, mint a fodrászok és a taxisok. Második emelet - mondta egy fejkendős eladólány. Hülyén vihogva mentünk fel Sarah-val a lépcsőn, ilymódon nyugtatva magunkat, hogy nem parázunk. Egy pocakos, idősödő, ám nem túl joviális török ember fogadott minket, és amikor előadtuk, miért jöttünk, közölte, hogy írjuk fel egy cetlire az elérhetőségünket, ő meg majd továbbítja a megfelelő helyre. Felírtuk, kijöttünk és az utca másik oldalán beugrottunk egy üzletbe.
Itt meg olyan volt, mintha egy dimenzióugrással Isztambulban lennénk: az eladók törökül társalogtak egymás között, és rajtunk kívül - a vevőket és az árukészlet 90%-át beleértve - minden(ki) török volt.
Én vettem 2 sáska színű cukkinit, karamellás-mogyorós halvát, bolgár báránysajtot és konzerv humuszt, Sarah pedig vett a pasijának egy nagy tál lépesmézet.
Különben nem tudom, mit vagyok úgy meglepődve, Berlin a harmadik legnagyobb török közösséget számláló város a világon.