Angol nyelvű irodalmi szeánsz zajlik a szemközti kávézóban, ezért néha artikulálatlanul (erotikusan?) visítanak, nyögnek, kukorékolnak. Erre a ház előtt lebzselő pankok artikulálatlanul (semmiképp sem erotikusan) visszavisítanak.
Sinfonie der Großstadt.

Elektronikai téren lúzer vagyok mostanában: a magyar mobilom háromnegyede ugye elveszett, a németbe ha beszélek nem hallanak, a digitális fényképezőgépem a tegnapi leejtés óta nem működik, * az analóg gépem működik ugyan, de ma végigfényképeztem vele úgy a fél várost, hogy nem volt benne film. Mi ez már?

* most lépett be Á., és kezembe nyomott három karton cigit, 14 napja nem dohányzik ugyanis. Mindjárt kifundálok egy rejtekhelyet. Azóta egyébként tik-takkot fogyaszt dobozszámra és tréfás dolgokat beszél.

Nincs különösebb mondanivalóm a világnak, ezért a jó öreg Copypaste bácsi szól most hozzátok. Az itteni edzőm eddigi legplasztikusabb (és számomra legviccesebb) leírása T. cimborámtól:
"C.-ban egyébként az a vicces, hogy bolondozik, meg minden, de ha megnézed, hogy mennyi izom van a karján, akkor rájössz, hogy igazából össze is tudna téged törni puszta kézzel, de valamiért mégsem teszi. Valószínüleg nem ez a stílusa."

Attól inkább megkímélek minden kedves olvasót, hogy napi rendszerességgel beszámoljak újabb és újabb felfedezéseimről a második generációs török nők identitása kapcsán, így az elkövetkezendő két hétben vagy unalmas leszek vagy nem számolok be semmiről.
Mondjuk jövő héten megyek U2 koncertre. Az bizonyára érdekes lesz. És lehet, hogy van egy plusz jegyem is, ha netán kéne valakinek. De csak olyannak, akit ismerek. A keddi Thievery Corporationról lehet, hogy ismét lemaradok. Ám szombaton lehet, hogy látni fogom az A-HÁt. (Persze a londoniak a Madonnát, Robbie Williams-szet, Didot, a Coldplay-t és a U2-t fogják látni.) Meg lehet, hogy a pénteki Sergent Garciáról is lemaradok ha addigra nem állok addig úgy, ahogy szeretnék.
Hoppá, most látom ám, hogy azért lesz Faithless is.

Most már egészen biztos, hogy minden nap összefutok valami ismerőssel véletlenszerűen. Mivel ez minden nap megtörténik, lehet, hogy már nem is véletlen- hanem menetrendszerű. Ezt az integrálódás jeleként értelmezem.
S. erre az előbb azt mondta, hogy meggyökereztünk.

Most, hogy kisebb megszakításokkal napok óta az elsötített szobámban ülök és írok, rájöttem, hogy semmi értelme új impulzusokért elhagynom a lakást. Jön ide az élet magától is.

Ma délelőtt arra ébredtem, hogy egy légy sétálgat az arcomon.
Délben beazonosíthatatlan nyelvű veszekedést hallgattam 10 percig.
Tegnap délután egy veréb viselkedését tanulmányoztam az ablakpárkányomon.
Naponta átlagosan 1-2 között napozom az erkélyen.
Minden nap legalább kétszer megérkeznek az utcazenészek, és borzalmas stílusban előadnak valamit. (Kishatótávolságú vízipisztolyainkkal Á-val többször megpróbáltuk lespriccelni őket, ám sajnos csak a villamosra várakozókat értük el.)
Napi átlag 8 sms-t és 3 telefonhívást kapok, melyekben különféle kérdéseket tesznek fel.
Én is indítok telefonhívásokat.
Néha felcsönget egy-két cimbi, ilyenkor feljönnek vagy leugrok és csevegek velük a ház előtt egy keveset.
Az előbb egy szőkehajú copfos hegedűvirtuóz ült le hordozható kempingszékére a szemközti kávézó elé, tök olyan volt, mint a Lajkó Félix, de mivel háttal ült, nem tudtam beazonosítani.

Tegnap este azért elhagytam a lakást, és az éjszaka során a következő érdekesebb helyekre látogattam el: S-hez Kreuzbergbe; egy orosz házibuliba; egy NDK-s panelépületbe, ahol sikerült a telefonomba való ordítással számos egykori NDK-s állampolgárt és jelenlegi brazil állampolgárt felébresztenem; a Kaffee Burgerba, amit minden eddiginél jobban untam; s végül egy Liszt Ferenc tér típusú lounge kávézóba, ahol a hajnali pirkadatban békésen kortyolgattam frissen szedett mentából készült teámat S. és újdonsult orosz barátnőnk, Anna társaságában.

Még mindig világos van kb. negyed 11-ig. Imádom.

(Nem annyira dicső, de lelkes) atléta és úszóversenybírói múltamra való tekintettel hirtelen felindultságból jelentkeztem olimpiai fáklyavivőnek. Motivációm számomra sem teljesen világos.
400 méteren át kell vinni a fáklyát futólépésben, én biztos végig azon paráznék, hogy leejtem.
Persze lehet, hogy hiba volt, hogy az elveszett magyar mobilom számát adtam meg a regisztrációs lapon, mert szépen rendesen bekapcsol az üzenetrögzítő, mintha minden oké lenne.

Andi és az otthoni edzőm sikeresen leszálltak, és a reptéren meglepetésszerűen ott várta őket Bruzzi is. Még meglepőbb, hogy Bruzzi közölte A-val, hogy hiányolta idén Amszterdamból, számomra azonban az a legmeglepőbb, hogy mondta neki, hogy a barátnője (vagyis én) viszont ott volt. Bruzzi egyébként ugyanabban a csapatban nyomja, mint az itteni edzőm valamint az amszterdami ember, akivel egy napon születtem. Bruzzit azért kezdtük el csípni tavaly Amszterdamban, mert egyrészt másfél órán át ecsetelte a véleményét a capoeiráról, ami nagyon tetszetős volt és azért is, mert egyáltalán nem volt irigy.

Bruzzi Lyonban tanít, az otthoni edzőm Budapesten, az itteni edzőm Berlinben, az ember, akivel egy napon születtem pedig Amszterdamban. Mindenhol ott vannak a fehérruhások.

Ezt is megéltük: izlandinak néztek a metrón. Kis ösztöndíjas cimboráimmal tartottunk hazafelé az egyetemről, s miután mindenki leszállt és csak S. és én maradtunk, automatikusan átváltottunk magyarra. A szembeülő srác többször felsandított az újságjából, aztán egyszer csak nem bírta tovább és megkérdezte, hogy izlandiul beszélünk-e. Mire én, hogy nem, ez magyar és persze egyből elkezdtem okoskodni, hogy különben sem ugyanaz a nyelvcsalád, mire ő, hogy márpedig megtévesztésig hasonlít az izlandira, mire én hogy dehogy hasonlít, majd fölényesen lenyomtam az óvodás ki volt többet Izlandon versenyben. Aztán mindketten átszálltunk az U2-re, ahol persze nem folytattuk tovább a small talkot (noha az egyik kedvenc témám), mert igaz ugyan hogy Berlin, de azért mégiscsak Németországban vagyunk. Azt viszont még nem fejtettem meg, hogy minek köszönt oda, amikor leszállt.

Na hála égnek, hogy végre meggondolta magát a szembelévő ház negyedik emeleti lakosa, és visszamászott az ablakból a szobába. Eddig ugyanis lábait a az ablakkereten pihentetve ült ott a marhája és nézegette az - ilyenkor is tényleg roppant érdekes - utcát, én meg félszemmel sandíthattam rá hárompercenként aggódva. Mert filantróp vagyok ugye.

Így vonódik el nap mint nap figyelmem a kutatási témámról.

- o - o- o - o - o - o - o - o - o - o - o -

Különben meg már egy perce megy az év leghosszabb napja. Ezért itt a város különféle pontjain holnap állítólag 500 koncert lesz. Gorbacsov, a Dalai Láma, a homokszoborépítőverseny és még ez is.
Egyébként is nyughatatlan természetemnek túl sok esemény.

Annyira örülök, hogy miután pénteken észrevettem, hogy a magyar mobilom háromnegyedét (a hátsó fedőlap még megvan) elvesztettem Á. május eleji szülinapi buliján, bedöglött a német mobilom is. Minden kedves ismerősöm azt állítja, hogy valahonnan a távolból hall, amikor beszélek, ezért aztán nem is beszélek, hanem ordítok, amiért viszont megbámulnak az emberek. Akcentusa alapján külföldi. Biztos egy másik külföldivel beszél. Szegényeknek nyelvi problémáik vannak, bizonyára ezért ordítanak egymással. Megértem, de azért kicsit zavarja a nyugalmamat - egészen pontosan ezt olvasom ki a tekintetekből.

Megint elkapott a capoeira gépszíj, nyolc órán át nyomtuk kint a Napon a sportközpont előtt, melynek köszönhetően mindenki leégett, kivéve az afro-brazilokat, meg engem, remek olívabőrömnek köszönhetően. Én csak tök bénán nézek ki, mert a csuklómon ott volt végig a street fighteres alkarközépig érő csuklószorító. Ezért most olyan az alkarom, mint egy focista lábszára.

Tényleg itt volt Gorbacsov, és aznap jött a Dalai Láma is. Angela Merkellel fotózkodtak a kedvenc kupolám előtt a Reichstag tetején.
A TAZ beszámolt háromnapos látogatásának tervezett programjáról. Íme a szombat:
Samstag: Rückreise ins nordindische Exil nach Dharamsala über Frankfurt und Delhi.
Precíz.

Ja és a szokásos negyedévenkénti véletlenszerű találkozás keretében hajnalban ismét összefutottam Sugár Melitonnal, aki ezúttal arról beszélt, hogy tegnap lefotózta Gorbacsovot. A megállónkban még annyit értettem, hogy Szili Katalinról magyaráz valamit, aztán zöld lett a lámpa, és hallótávolságon kívülre kerültünk tőle.

innen kitöröltem a farkas bejegyzést, úgyse érti rajtam kívül senki, akkor meg minek

"Te egy művész vagy" - mondta R. tesója viccből, miután látta, hogy gumicukur dinoszauruszokat ragasztok zenekara koncertjének tracklistájára, a papírt pedig épp felerősíteni készülök a Burger wc-jének folyosójára. Két dinoszauruszt úgy helyeztem el, mintha épp felfalna egy-egy számot, melyek közül az alsó dinoszaurusz volt a lényeges, mert ő a ráadás számba harapott bele, amit érdeklődés hiányában végülis nem játszottak el. A harmadik dinoszauruszt tévedésből a hátán feküdve erősítettem a papírra. Pirkadat körül ismét megtekintettem, mi a helyzet, és meglepődve tapasztaltam, hogy csak a hátánfekvő dinoszaurusz maradt, a másik kettő eltűnt.
Jóllaktak, elmentek.

Felváltva kattog (és fáj) a jobb csuklóm és a jobb térdem. Ha én lennék Manu Chao, felvenném kazettofonra és beépíteném a következő lemezem anyagába.

Citromsárga nadrágjához találomra kiválasztott egy kék-piros-fehér csíkos pólót, amiből hirtelen mozdulatok esetén valamint ha nagyon kihúzta magát, előbuggyant a sörhasa. Már jóelőre ott állt a keverék előkészítve a vödörben az ajtó mellett, nem volt más hátra, minthogy felemelje és ráerősítse a csomagtartóra. Zsebrevágta a másfél méter hosszú hajókötelet és elindult.
Annyit már útközben eldöntött, hogy a valahol a Schönhauser Alleén adja elő a mutatványt, de hogy pontosan hol, azt még nem találta ki. A dübörgő metró mellett tekert, amikor meglátta a Netto melletti kis teret. Nem volt hivalkodó nagyságú, éppen csak valamivel szélesebb volt a járda mint általában, céljainak tehát épp megfelelt. Leemelte a vödör tetejét, a kötél két végét alaposan összecsomózta,belemártotta a vödörbe, megforgatta kétszer-háromszor, hogy jól magába igya a keveréket, és megkezdte a mutatványt.
Két végénél fogta a kötelet, megfeszítette, s amikor újra meglazította, óriás, fél-egy méter átmérőjű amorf szappanbuborékok váltak le az ovális lyukról.
Hamarosan kis tömeg képződött köré, a gyerekek és a kutyák megpróbálták elkapni a tűnékeny szobrokat, a felnőttek mosolyogva nézték, a sárganadrágos ember pedig higgadt küdetéstudattal a szemében tette a dolgát.

Ő volt az óriásszappanbuborékeregetőművész. Aus Prenzlauer Berg.

"It's not necessary to fly out" - mondta az edzőm a tőle megszokott pléharccal, miután kinyitotta a tornaterem mindkét utcára néző ajtaját. Innentől számítva fél percig nem tudtunk megmozdulni a röhögéstől. (Oké, tudom, hogy vannak olyan poénok, amik élő szituációban ütnek csak.)

Utólag megfontolva nem biztos, hogy az a legcélravezetőbb megoldás ex-pszeudópasi elől való elbújás szempontjából, ha az ember törpejárásban közlekedik a táncparketten a tömegben, majd elrejtőzve a szórakozóhely sötétítőfüggönnye mögött társalog német fiatalemberrel.

Végre megcsináltam a blogos emailcímem, gondolom ezt azért többször meg fogom nézni, mint a nemlétezőt.

Bocs, ezen a héten már másodszor, de mit csináljak, ha egyszer az én agyamban nem rendeződnek össze így a gondolatok. Még mielőtt jól összeállnának, szétesnek darabokra. Kevesebbet kéne ugrálnom lehet.
Ez tehát most a Podmaniczky :

"Magyar írók a berlini ösztöndíjak okán a város ezer arcát írták már le, hogy ma olyan, mint a régi Párizs, hogy pezseg és zizeg, és fejlődik, mindenütt daruk dolgoznak, és valami egészen különös hangulat ragad itt az emberre. Van benne egy kis birodalmi méltóság, finom önbecsülés (ami itthon nincs), és olyanféle derű, ami akkor sugárzik a városról (az emberről), ha van elképzelése a jövőjéről (és a múltjáról), és ha jó kondícióban van. Azt hiszem, ez a legjobb kifejezés, Berlin most jó kondícióban, mondhatni, jó passzban, amire minden oka megvan, és amiről látszik, nem kérészéletű."

Csak a jövőre vonatkozó kitétellel nem értek egyet. A város ötvenmilliárdos adóssága és a közel húsz százalékos munkanélküliség nem járul hozzá okvetlenül a biztos jövőképhez. De mintha ez a jelenre valóban nem nyomná rá a bélyegét.

Vele üldögélt valami kávézóban, mielőtt ma elmentünk ebédelni, legalábbis ezt mondta, meg azt is, hogy haverok. Nem szoktam elájulni színészektől, de amit a Fallal szemben-ben alakít, az zseniális. Háromszor néztem meg eddig a filmet, és mindig megrendített.

Őróla meg egy egészen idióta sztorit mesélt az egyik barátnőm, melynek a helyszíne a pesti éjszaka, s előfordul benne egy autó, egy szemüveg és egy aszfalton csattanó borosüveg. Ejnye.

Osztottam az észt, Berlin volt a téma, a multikulturális, mi más, a szlovén királyi rádióban lesz valamikor, gondolom a sztorizósabb részeket vágják be, bár a nagyon nagy Berlin sztorijaim természetesen nem jutottak eszembe (vagy nem megoszthatók). Három bemutatkozó mondat magyarul, aztán gyerünk, milyen a németekről alkotott képem, első benyomások pro és kontra, milyen a török Berlin, Wladimir Kaminer, mit ültetnék át Budapestre, döner vagy curry wurst, észlelek-e különbséget kelet és nyugat között, el tudnám-e képzelni, hogy itt élem le az életemet.
El.

Most nem azért, mert ugye netán a közvetlen főnök is olvassa (he he he), de az "el"-hez hozzátettem, hogy minden lelkesedésemtől függetlenül haza fogok menni.

Hazajöttem az egyetemről, és egy közepes méretű napraforgó fogadott a szobámban, kék cserépben. Kiraktam az erkélyre, hagy forgolódjon. Mondjuk már napok óta nincs mire.

brazil

Vicces, hogy nagy mulatságokat követő napokon milyen jól megy a capoeira, gondolom a belazulás miatt, ellenben ha rápihenek (mint pl. tegnap is), teljesen klisészerű az egész.
Itt meg hopp egy idézet a capoeuropa.com-ról, mely nagyban egyezik a véleményemmel:
"The flood of capoeira-workshops all over europe in the last years divided the capoeira community into only-angola-workshops and strictly-regional-meetings. In our opinion it is important to keep being open minded and not to judge one or another style as "right" or "wrong". (...) Our summer meeting is meant to learn from one another even as an angoleiro from the regionais and the other way around and to learn to respect and deal with the variety of styles."
Még annyi, hogy P. megy a munkája kapcsán Brazíliába, ami egyszerűen csodálatos; DJ S. ígért nekem rap-forrót; az ember, akivel egy napon születtem végre elunta az ignorálást; és a brazil elnök nem akar találkozni Bill Gates-szel.

Az edzőm egyébként az egyik leglazább csávó, akit valaha is ismertem, ha pl. nem értünk valamit és rákérdezünk, akkor 10-ből 9x azt válaszolja, hogy "use your brain" és elballag. Tegnap megkérdeztem tőle, hogy mit csináljak azzal - a tipikus capoeira problémával -, hogy hónapok óta fáj a csuklóm, mire ő vigyorogva azt válaszolta, amit tulajdonképpen vártam tőle: "go to the doctor".

Apai ágon minden év júniusában összejön a tágabb család, mondjuk hogy három generáció, melynek tengelyét apu és vele egyidős unokatestvérei képzik. Kétnapos móka és kacagás a Mátrában.
Apu: "A. motorral érkezett az új barátnőjével, Zs. pedig ejtőernyővel."
Én: "?"
Apu: "Föntről látta, hogy az egyik kertben van egy nagyobb csoportosulás, úgyhogy oda kormányozott. Kiderült, hogy nem mi vagyunk azok, de azért ott maradt ebédre. Aztán átjött."
Én: "Láttátok, ahogy leszáll?"
Apu: "Nem, nem tudott szólni, mert ugrás előtt lemerült a mobilja."

Á. napok óta megállás nélkül a kretén tudakozós hangfelvételekből idéz ("de van de van" "hanyas vagy?"most szétbontalak, de aztan újra hívlak" "ne magázz, te szemét" "uram, uram!" "bejelentkezel vagy nem jelentkezel be?") a legkülönfélébb élethelyzetekben. Megállapítottuk, hogy ez a néhány mondat voltaképp valamennyi kommunikációs szituációban adekvát, és érzelemkifejező ereje is páratlanul erős.

Forrásban lévő, bugyborékoló víz a fazékban, medúzára emlékeztető olajcseppek a fürdőkádban, élüknél összetalálkozó törülközők, metálvillázó Á., elsuhanó U-Bahn, falombozat. Ezeket a témákat kaptam az elmúlt napokban lencsevégre. S. nézegette a képeket, hümmögött, majd javasolta, hogy sürgősen keressem fel háziorvosomat.

Afroamerikai németek reppelnek a házunk előtt németül. Afroamerikai németek állják őket körül, ütemesen mozgatják a felsőtestüket meg nyomnak néha egy yeah-t. Ez van most.
Barnakenyérrágás közben aludtam el tegnap. Reggel szembesültem ezzel. Egy új, korábban soha nem volt élmény az életemben.