Most, hogy kisebb megszakításokkal napok óta az elsötített szobámban ülök és írok, rájöttem, hogy semmi értelme új impulzusokért elhagynom a lakást. Jön ide az élet magától is.

Ma délelőtt arra ébredtem, hogy egy légy sétálgat az arcomon.
Délben beazonosíthatatlan nyelvű veszekedést hallgattam 10 percig.
Tegnap délután egy veréb viselkedését tanulmányoztam az ablakpárkányomon.
Naponta átlagosan 1-2 között napozom az erkélyen.
Minden nap legalább kétszer megérkeznek az utcazenészek, és borzalmas stílusban előadnak valamit. (Kishatótávolságú vízipisztolyainkkal Á-val többször megpróbáltuk lespriccelni őket, ám sajnos csak a villamosra várakozókat értük el.)
Napi átlag 8 sms-t és 3 telefonhívást kapok, melyekben különféle kérdéseket tesznek fel.
Én is indítok telefonhívásokat.
Néha felcsönget egy-két cimbi, ilyenkor feljönnek vagy leugrok és csevegek velük a ház előtt egy keveset.
Az előbb egy szőkehajú copfos hegedűvirtuóz ült le hordozható kempingszékére a szemközti kávézó elé, tök olyan volt, mint a Lajkó Félix, de mivel háttal ült, nem tudtam beazonosítani.

Tegnap este azért elhagytam a lakást, és az éjszaka során a következő érdekesebb helyekre látogattam el: S-hez Kreuzbergbe; egy orosz házibuliba; egy NDK-s panelépületbe, ahol sikerült a telefonomba való ordítással számos egykori NDK-s állampolgárt és jelenlegi brazil állampolgárt felébresztenem; a Kaffee Burgerba, amit minden eddiginél jobban untam; s végül egy Liszt Ferenc tér típusú lounge kávézóba, ahol a hajnali pirkadatban békésen kortyolgattam frissen szedett mentából készült teámat S. és újdonsult orosz barátnőnk, Anna társaságában.