Mindig meglep valamivel: Szófiában például azzal, amikor az egyik bárban csak úgy mellékesen közölte, hogy dolgozott együtt a Fatboy Slimmel (lásd mottó ott fönt), Amszterdamban azzal, hogy csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy az apja házában függ egy eredeti grafika a … kitől is, kitől is? ja, persze, attól a festőtől, aki olyan sok repülő tehenet rajzolt. Budapesten azzal, hogy kifejtette az emberi testről alkotott véleményét, miszerint az a test szép, amin látszik a munka (=sport), legyen akár több kiló felesleg is rajta. A fitnesz stúdiósok és/vagy gyúrósok testét már messziről kiszúrja és ezek a testek éppúgy nem mondanak neki semmit, mint a modelleké.
(A villamoson még azt is elmesélte csak úgy mellékesen, hogy Tallinnban egy haverja Dosztojevszkij egykori házában lakik, amit szinte teljesen átalakítottak, csak az erkély maradt meg. Néha bekéretzkednek a haverjához a turisták, hogy körülnézhessenek az erkélyen, és a haver - aki mivel a brazil favellákban viszonylag kevés szó esik világhírő orosz írókról - kicsit értetlenkedve ugyan az európaiak furcsa hóbortjain, de azért vigyorogva beengedi őket.)
És akkor most valószínűleg ezt az embert is elvesztettem. Ez a hónap márcsak ilyen lesz.

<< Home