Már a barátaim is mondják Kedves Barátaim, hogy nem lesz ez így jó, pedig eddig csak én hangoztattam. Én meg azt mondom most, hogy pont az kezd lenni belőlem, amit sosem akartam: olyan, akinek kb. két dologra korlátozódik az élete: 1. hogy dolgozik naphosszat egy asztal mellett mozdulatlan 2. megpróbálja kiheverni ezt.
Szerencsére azért a környezetemben vannak, akik azért színesítik ezt az amúgy igen nagy mélységekkel bíró képet, meg hát a világér' sem panaszkodnék itten, főleg nem ezekben a világválságos időkben. Más a seggét csapkodná a földhöz örömében, ha fele annyi jutna neki, mint nekem. Nem beszélve ugye az etióp éhezőkről.

Na de. A munka intézményének köszönhetem zért ám azt is, hogy már csak alig másfél hónapot kell aludni, és a lenti különös természeti jelenséget bámulhatom naphosszat a hasonlóan fantasztikus élményeket adó képernyővédőm helyett. (oké, oké, tudom, hogy giccses, de a képernyővédőm is az). Adjunk is bátran ennek a remek hírnek egy szmájlit: :)