Amikor reggel kilenckor meglattam a motoros cimbim taskajabol kilogo hatalmas femvago ollot, tudtam, hogy a biciklim egesz biztosan kiszabadul. Igy is lett. A kulcsok viszont örökre eltüntek a mintegy 100 negyzetmeternyi helyen.

Szombaton meg azzal tetözödött peldas pechsorozatom (basszus, tagadhatatlanul vonzodom az alliteraciokhoz), hogy – bar hulla faradt voltam – ejjel egy elött nem tudtam hazamenni, mert minden lakotars bulizott. Igy en is leutaztam Christopher baratommal Neukölln-Problembezirkbe, ahol eppen egy lakasavato parti zajlott. Gondoltam, oke, kivarom a fel egyet, amugy is eleg jo volt a hangulat, es egy idö utan a zene is. Epp a bolond japan-svajci-neohippi csavoval beszelgettem az erkelyen, aki azt ecsetelte, hogy masnap majd biztos összefutunk a Mauerparkban a viragzo cseresznyefak alatt (merthogy hanami ünnep van, es ez pompas alap a fa alatti ivasra), amikor hivott a lakotarsam, hogy ö es a pasija is kizartak magukat, mivel otthon maradt az egyetlen kulcsuk, a negyedik lakotars pedig a varos masik vegeben bulizik legalabb negyig. Igy hat felkerekedtem, elmetroztam a varos tavoli pontjara ea kulcsert es mintegy masfel ora sztoikus bolyongas utan be is jutottunk a lakasba.

A vasarnap ellenben csodalatos volt: megtekintettünk egy szuper baabfigurakbol allo zenekart, amint a legdurvabb gettorapet nyomjak a Boxhagener Platzon, bruncholtunk, belefutottunk a Mauerparkban ket grillezö haveri csoportba, valamint az edzömbe, aki a brazil barataival vasarnapi szokasa szerint sarkanyt eregetett. (A japan-svajci hippit nem lattam a viragzo cseresznyefak alatt.)
Ja es este megneztem Ane Brun koncertjet. Hamarosan nagyon be fog futni. Ez biztos.