Én ilyet utoljára Rio de Janeiróban láttam a Lapa egyik casa da sambájában (szamba ház): óriási barokkos bálterem, hatalmas ezüst gyertyatartók a fehér abrosszal fedett asztalokon, frakkos pincérek. Az egykor volt pompa (értsd: cirádás falak, óriási tükrök és csillár) és az elmúlás (mindezek oszladozása) csodás elegye. Az egésznek volt valami nagyon bizarr, ünnepélyes, apokaliptikus hangulata, melyre az egyetlen ésszerű magyarázat az volt, hogy egy filmforgatáson vagyunk.

(Ha például megtudnám, hogy kétesélyes műtét előtt állok, biztos, hogy előtte ide jönnék mulatni egy óriásit. Aztán, ha nem sikerülne a műtét, ide szerveznék halotti toros bulit kötelező jelleggel.) És ehhez jött még a legvegyesebb korosztályú és szubkultúrájú közönség a Berlin jelenét leginkább meghatározó trash-től a lakodalmason át a dámás outfitekbe burkolva. További meglepetésként az egyik falnál felbukkant egy otthoni kollégám, Jocó, de á, mondom, ez nem ő, hiszen ő Budapesten van. Aztán mégiscsak ő volt a csajával.

Mindez tulajdonképpen egy születésnapi buli volt a Ballhausban, Mittében és az éjszaka utolsó harmadában Jocóéknak köszönhetően még azt is sikerült megtudnom, kit ünnepelünk.

(A képek a Ballhaus honlapjáról származnak)