Nagyon siettem, hogy odaérjek R. apukájának ma esti előadására, ezért lerohantam a mozgólépcsőn, nekimentem egy nőnek, beugrottam a metrókocsiba, mely félig rámzárult, de még pont be tudtam kerülni a légtérbe. Nem így a táskám, mely vállpántját kivéve - mely a kezemben volt - kint lógott a metrókocsin kívül. Elindultunk, begyorsultunk, melynek hatására a kilencven fokban elfordult táska fedőlapja felpattant és egyre vadabbul csapkodta a táska többi részét. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy alig kéthetes mobiltelefonom akkor most vajon ki fog-e esni, miközben amerikai lányok boldogan mosolyogva fotózták a spontán hungarikumnak tűnő látványosságot. Zavart vigyor telepedett az arcomra, ahogy ott fogtam a táska vállpántját, aztán leszálltam, és minden a helyén volt.

Nem hiszem el, hogy a vezető nem látta. Nem hiszem el.