Három hónap után ma volt az első olyan edzés, amikor meg mertem kockáztatni egy kézenállás közben függőleges helyzetben való kézen pörgést. Végülis még mindig fájt a csuklóm, de már lényegesen kevésbé, mint korábban. Pedig tegnap, az utolsó fizioterápiás kezelésen már elkönyveltem magamban, hogy hátralévő életemet gyulladt csuklóval élem le.
Amúgy hatalmas visakodásnak vagyok tanúja: csütörtökön (mindig a csütörtöki a hét legjobb edzése) lesz egy izlandi film bemutatója rendezőstül. A két téma iránt érzett érdeklődésem majdhogynem egyenértékű, ám a csütörtöki edzést csak nagyon nagyon indokolt esetben hagyom ki (tűzvész, árvíz, ilyenek).

Tegnap felhívott BB Malmőből, megkérdezte, mi az a kagyvasz, amit vasárnap hajnalban írtam neki, jelezte, hogy rengeteg capoeira csoport van Párizsban és még arra volt kíváncsi, hogy szupersztár vagyok-e (??). Végülis, gondoltam, mondhatok bármit, úgyhogy mondtam neki, hogy ja.