Ahogy mentem az S-Bahn felé, a szembejövő nő egyszer csak annyit mondott tényszerűen, hogy "óriáspatkány" és tényleg ott rohant el előttünk egy óriáspatkány. Egy ideig még nézegettük, kérdezte, látom-e, mondom igen, ott van a kuka mellett, aztán megjegyezte, hogy undorító és továbbment. Érdekes, hogy néha milyen események hozzák össze az embereket pár pillanatra. Szerintem különben az óriáspatkány egyáltalán nem undorító állat, de ezt nem mondtam neki, nem akartam megakasztani a társalgás menetét. Erről az egészről most az jutott eszembe, hogy gyerekkoromban anyukám varrt nekem egy egeret, ami végül óriáspatkányra sikeredett és épp egy vagy két nappal azelőtt lett kész, hogy bevittek a kórházba. Állítólag mindenhogyan megpróbáltak lebeszélni arról, hogy magammal vigyem az óriáspatkányt, de én csak szorítottam hajthatatlanul.