Persze megmutattuk, hogy nem vagyunk mi nyúlbélák és fürödtünk a friss Keleti-tengerben. (Különös tulajdonsága ez az embernek, hogy ha egy korábban sosem látott vízfelületethez ér, feltétlen bele akar menni. Minimum nyakig. Gondolom ez valami régmúltra visszavezethető megtisztulási rituáléból fakad. Vagy valami tök másból.) Eszeveszetten ugráltunk a néha Trabant nagyságú hullámokban és naponta telezabáltuk magunkat német halakkal. És tengerre néző szobát kaptunk. S-ék épp egy emelettel lejjebb helyezkedtek el, mindegyik szobában volt egy-egy két méter hosszú, beazonosíthatatlan funkciójú rúd, ezzel jeleztünk egymásnak az ablakot kopogtatva reggelenként. Éljenek a huszonegyedik század technikai vívmányai!

Különben meg meglepően sok kedves emberrel találkoztunk, és csak egyszer kérdezték meg, hogy milyen nyelvet beszélünk. Rostock szép, de a hangulatilag olyan kísértetvárosias.