Parklife és Mr. Catra

Miután a vasárnapom írásilag totális csőddel zárult és a lelki nyomortól éppen csak az esti futás mentett meg, ma kényelmesre vettem a figurát, szép nyugodtan csinálgattam a dolgaimat, koradélután pedig elmentem Á-val napozni a közeli parkba. Elképesztő mi van most az utcánkban: a parkban kb. 50 nulla és öt év közötti gyerek fröcskölődik lenge öltözékben egy sekély teniszpálya nagyságú kacsaúsztató-szökőkútban, mellettük csatasorba rendeződve kb. ugyanennyi babakocsi mintha mind azt skandálná: "igen, mi mentjük meg a német népet a kihalástól", fürdőruhában napozó felnőttek. Visszafelé lovaskocsi jött szembe velünk, kenuk és szörfdeszkák az autók tetején, s az utca valamennyi étkezdéje kellemesen tele, utcazenészek (őket nem bírjuk) az emberek kisimult arccal, laza nyári öltözékben. Beugrottunk a fordított McDonald's logójú (szájbarágós szimbolika, de a kaja jó 4 euróért) amerikaihoz, ettünk egy avokádós lepényt, és ott ért az a felismerés, amit már nem egyszer megtettem ebben a városban: ismét lecsúsztam valamiről, amit vélhetően sosem lesz alkalmam megnézni. Mr. Catra nem az a divatos seggrázós szambakirály, és nem is álganxta repper, hanem valódi kemény csávó a riói favellából, akinek öt különféle nőnél vannak utódai, s aki jelenleg egyszerre nagyon sikeres földijei és a középosztálybeli rióiak körében. Hát akkor most erről is szépen lemaradtam.

Különben meg igaza van Á-nak: egy kollektív szabadidőpark kellős közepén élünk.