Tegnap ahogy kinyitottam a szemem, úgy néztem a szobámra, mintha először látnám, aztán azonmód el is kedvetlenedtem, mert elképzeltem a szobámat 5 hónap múlva, amikor már nem lesz itt a bútorok nagy része, meg az itteni életemet támogató kis tárgyak sem, amik közül párat biztosan ki fogok dobni, és akkor belegondoltam, hogy a fotelen meg a kanapén kívül csak az üres falak maradnak, és hogy nemcsak a tárgyak nem lesznek itt, hanem én is eltűnök. Na és ettől végképp annyira elkeseredtem, hogy inkább bealudtam még egy időre.