"Semmit sem tudsz Pavlov kutyájáról!" - ordítottam Harrynak, akinek csak harmadszori bemutatkozás után sikerült megjegyeznem a nevét, és azt is csak azért, mert az egyik ismerős negyedszerre a fülembe súgta, hogy "magyarul hajas". (Harryt később egyszer csak elvesztettem szem elől, azt hiszem kiment levegőzni, aztán nem jött vissza.) Ez egyébként a koncert, és két búza valamint két piroskás címkéjű sör után történt, és persze azután, hogy a magyar kolónia szinte valamennyi tagját biztosítottam végtelen szeretetemről, még azokat is, akiket nem is tudom, hogy szeretek-e. Még az ufófejű lánnyal is táncoltam, pedig ő nem is magyar és nem is nagyon szeretem. S. szerint egész este égbe mutató mutatóujjal hadonásztam, és valahányszor megláttam őt és újdonsült orosz barátnőnket, azt kiáltottam, hogy áááááááá. Hát nagyjából ez történt csütörtökön a Burgerban (meg még pár dolog, amiről imidzsőrzés okán inkább nem számolok be). Csak azt nem értem, hogy amikor reggel 6-kor kiléptünk a madárcsicsergős utcára, hogyan lehetett ugyanaz a tíz eurós a pénztárcámban, amivel megérkeztem hat és fél órával korábban. Misztikum.