Már fölül is írta az élet a lentebbi megjegyzésemet, miszerint itt már aztán többet nem fogok motor hátsó ülésén száguldozni. Mondjuk igaz, délelőtt volt és nem este, hogy a motoros cimbi eljött értem, és lementünk a flohmarktra bicikli vásárlási szándékkal, amit eddig használtam, az ugyanis kölcsönbicó volt. És vettünk egy nagyszerű, megjelenésével tiszteletet parancsoló, elöl-hátul rugóval ellátott, x márkájú (ezt elfelejtettem) szürke színű, delfin formájú, hét sebességes, lámpával felszerelt kerékpárt. A motoros cimbi ráadásul fölényes, vérprofi és enyhén alázós stílusban lealkudta ötven euróról harminckilencre. Hazafelé azzal szórakoztunk, hogy a m.c. mérte mennyivel megyek önerőből, én meg tekertem és vigyorogtam felváltva.
Annyit hajlandó voltam bevallani neki és magamnak is, hogy már most hiányzik, hogy nem csinálunk többé hármasban vicces dolgokat. Ő, R. meg én.