Moby Moby

Csütörtökön mire odaértünk a Kaffe Burgerbe, épp véget ért a koncert, pedig még csak 11 múlt (mondjuk R. jelezte 10 után, hogy elkezdődött). Azért bementünk, mert ott voltak a kis cimbik, aztán végül megint fél 5-ig nyomtuk. Egyszerűen nem tudom abbahagyni a táncolást egy olyan helyen, ahol PASO-t, Presidents of the United States of Americát, Máté Pétert, meg orosz skát nyomnak felváltva (és a Fogj egy sétapálcát és légy vidámot).

Pénteken mire odaértünk a Universal Hallba, már egy órája ment a Moby koncert, pedig még csak 10 óra volt (mondjuk Á. megmondta, hogy a 9-re kiírt koncertet simán lehet, hogy 9-kor elkezdik).
Mindenesetre a bejáratnál álló jegyellenőrök nagyon jól szórakoztak rajtunk, és vihogva közölték, hogy ha ha, már csak kábé fél óra van hátra (valójában 50 perc). Én mondjuk nem idegesítettem föl magam. Kb. az ötödik sorig hatoltunk az illedelmesen mulató emberek között, és mivel épp a Honey ment és mert nagyon fáradt voltam, engem egyből elkapott a ritmus és végigpörögtem az egészet.

Moby egyszemélyben guru és Waldorf-pedagógus, úgy tűnt, nagy hangsúlyt helyez a közönséggel való állandó kapcsolattartásra, szépen tagoltan beszélt, előadta, milyen mondatokat tud németül ("Ich habe einen Hubschrauber", "Ich möchte einen Saft", "Ich bin vegan" stb.), vicces is volt ("The next song is not a smart one, not my favourite one and also not a good one, but we are going to play it") , mindent háromszor megköszönt, eljátszotta a Lou Reedtől a Walk on the wilde side-ot (kurva jól) és a végére egy trance szertartást celebrált. Szóval klassz volt.
A legjobb pasi a zenekarból az üdvözült tekintetű brooklyni gitáros.