Az egész sztori nem valami érdekes, de tetszetős hangulati elemeket tartalmaz(ott), ezért leírom.

A Café Burger és a Pfefferberg előtt a foglalt házban voltunk az Oranienburger Str-n, amiben manapság jól szervezett művészeti galériák, design irodák, kiállítótermek és az átlagember számára nehezen értelmezhető installációk vannak. A harmadikon, a mozi felett van a bár, olyasmi, mint a Hunnia fölötti, csak szellősebb (ebben a városban általában mindennek kétszer akkora tere van, mint Bp-n). Ott ültünk, amikor már nagyon kellett. A pultos csaj mondta, hogy a szomszédos kiállítóteremben épp megnyílt egy kiállítás, ott is elmehetek wc-re, ameddig nyitva van. Na utólag visszatekintve ez volt a kulcsmondat, ugyanis mire befejeztem, nemcsak hogy rámzárták az ajtót, de hirtelen 8 ajtóval találtam szembe magam, ami közül mindegyik zárva volt. Vártam, hogy majd egyszer csak szebe jön a Kékszakállú, de aztán racionális megoldás után néztem és felhívtam R-t, hogy szabadítson ki - ami egyfelől csuda romantikus, másfelől valóban létszükségletté vált - ám alig tettem le a telefont, megtaláltam az egyetlen nyitva lévő ajtót. Elindultam lefelé egy szűk folyosón egy telegraffitizett lépcsőházban, és amikor úgy éreztem, hogy kész, most már a hetedik pinceszinten járok, ismét felhívtam R-t, hogy szabadítson ki, de közben azért elindultam felfelé. Az első emelet magasságában végre hangokat hallottam, bekopogtam egy szobába, ahol az üveges ajtón át láttam, hogy valaki fest. A festő - aki orosz volt és minden bizonnyal Dimitrinek hívják - eleinte vonakodott kinyitni az ajót, de aztán mondtam, hogy vécézés közben be/kizártak, és akkor be/kiengedett, és elmondta, hogy jutok vissza a bárba. Ekkor harmadszor is felhívtam R-t, hogy végülis ne mentsen meg, megmenekültem.